Félholtra verte, majd hagyta meghalni barátnőjét egy férfi Dunaharasztin

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
illusztráció
Vágólapra másolva!
Vérző sérüléssel hagyta magára élettársát egy férfi, miután egy elfajult veszekedés során megverte. Mire visszatért, holtan találta barátnőjét.
Vágólapra másolva!

A férfi és a nő élettársként éltek együtt Dunaharasztin. A kapcsolat során a férfi egyre jobban elnyomta a nőt, többször megfenyegette és meg is verte.

Decemberig többször is előfordult, hogy a nő megsérült a bántalmazás miatt, ennek ellenére nem fordult rendőrökhöz.

December 2-án szokás szerint összevesztek egymással, melynek során a férfi

legalább háromszor megütötte barátnőjét. Ugyanezen alkalommal a nő egy erősen vérző, szúrt sérülést is szenvedett a lábán,

egyelőre ismeretlen körülmények között.

A nő a mentősöktől kért segítséget a sérülés ellátásához. A diszpécser telefonon tájékoztatta a nőt a teendőkkel kapcsolatban.

Ezt a férfi is hallotta és beszélt is a diszpécserrel, aki elmondta, mit tegyen a nő a vérzés csillapítása érdekében.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi azonban csak egy rövid ideig vett részt élettársa ellátásában, majd magára hagyta.

Később rövid időre visszatért, ám

ahelyett, hogy segített volna a teljesen legyengült nőnek, újra kiment a házból, majd autóval elhajtott. Mire visszatért, élettársa már nem lélegzett.

Még a helyszínre érkező mentősök sem tudták újraéleszteni. A magára hagyott nő a vérveszteség miatt meghalt, ami elkerülhető lett volna, ha a sérülését időben, szoros nyomókötéssel ellátják.
Az ügyészség a férfi ellen kapcsolati erőszak, és halált okozó segítség nyújtás elmulasztása miatt emelt vádat.