Esernyővel ütötte le egyéjszakás szexpartnerét egy férfi Kaposváron

rablás
A támadáshoz használt esernyő képe
Vágólapra másolva!
Rablás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki megfenyegette és egy esernyővel leütötte alkalmi partnerét, majd kirabolta.
Vágólapra másolva!

A húszas éveiben járó férfi tavaly szeptemberben ismerkedett meg egy nővel az egyik kaposvári szórakozóhelyen. Felmentek a nő lakására.

Az együttlétük után a férfi 40 ezer forintot követelt a nőtől, aki adott neki pénzt, de csak 10 ezer forintot.

A férfi nagyon dühös lett. Ekkor erősen megrángatta a nála idősebb és gyengébb nőt, és megfenyegette, hogy meg fogja verni vagy megöli, ha a maradék pénz helyett nem vihet magával értéktárgyakat. Fogott egy sporttáskát, amibe hangszórót és értékes kerámiákat tett, valamint több ruhát és egy esernyőt.

A nő könyörgött a férfinak, hogy ne vigye el a dolgait, de az leütötte az esernyővel és elment.

A támadáshoz használt esernyő képe Forrás: Ügyészség

Az áldozat feljelentése alapján a rendőrök hamar azonosították és elfogták a férfit, akit le is tartóztattak.

Az ügyészség az azóta is letartóztatás alatt álló támadóval szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.