Hivatalos: kiderült, hogy a svédek kérvényezik-e a NATO-csatlakozást

ANDERSSON, Magdalena
Brüsszel, 2021. december 16. Magdalena Andersson svéd miniszterelnök nyilatkozik az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletére érkezőben 2021. december 16-án. MTI/EPA/AFP pool/Kenzo Tribouillard
Vágólapra másolva!
A Svédországban kormányzó Svédország Szociáldemokrata Munkáspártja vasárnapi állásfoglalásában támogatta a skandináv állam NATO-csatlakozását.
Vágólapra másolva!

A Magdalena Andersson kormányfő pártjának honlapján megjelent közlemény szerint a szociáldemokraták ugyanakkor nem hajlandók elfogadni atomfegyverek telepítését, vagy állandó NATO-támaszpontot a skandináv állam területén.

A párt vezetése az esetleges NATO-csatlakozás kérdésében rendkívüli tanácskozást tartott vasárnap.

A szociáldemokraták Oroszország ukrajnai háborújának nyomán szakítottak több évtizedes semlegességi politikájukkal, nagy parlamenti többséget teremtve ahhoz, hogy Svédország benyújtsa csatlakozási kérelmét az észak-atlanti szövetséghez.