Módosult az alaptörvény, újabb veszélyhelyzet jöhet

Megalakul az új Országgyűlés, az új Országgyűlés alakuló ülése 2022.05.02. eskütétel
Vágólapra másolva!
Módosította keddi ülésén az alaptörvényt az Országgyűlés. A képviselők közül 136-an szavaztak igennel és 36-an nemmel. Senki sem tartózkodott.
Vágólapra másolva!

Döntött a parlament a Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról és azzal összefüggésben a katasztrófavédelmi törvény megváltoztatásáról. A képviselők közül 136-an szavaztak igennel és 36-an nemmel. Senki sem tartózkodott.

Ha az államfő aláírja ezt a két törvényt, akkor a kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.

Döntött az Országgyűlés az alaptörvény módosításról és a katasztrófavédelmi törvényről Fotó: Polyák Attila - Origo

Rendkívüli idők

Varga Judit igazságügyi miniszter az törvényjavaslatok expozéjában kijelentette:

A tárcavezető hangsúlyozta: békés évtizedek során hittük azt, hogy a fizikai konfliktusokat már meghaladta az idő, azonban az élet bebizonyította, hogy ez nem így van és a háború, a valódi fegyveres konfliktus a 21. századi Európa történetének is részévé vált. Kiemelte:

Ezen kihívások kezeléséhez és a káros hatások kivédéséhez biztosítani kell a hatékony és gyors nemzeti válaszok kialakításának a lehetőségét, ez az alaptörvény módosításának célja - mutatott rá. A miniszter közölte: ez azt is jelenti, hogy "a felelős előrelátás jegyében a saját magunk és az utánunk következő generációk biztonsága érdekében felkészítjük jogrendünket az elképzelhetetlennek hitt helyzetek kezelésére is".

Varga Judit: Magyarország mindig is a béke oldalán állt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Közölte:

Szintén a háború következménye, hogy több millió menekült érkezett a szomszédos országokba, Magyarországra eddig csaknem 700 ezren - tette hozzá. A tárcavezető kiemelte: Magyarország mindig is a béke oldalán állt, a háború előtt és azóta is, és április 3-án a magyarok arról foglaltak állást, hogy az országnak ki kell maradnia a háborúból. Nem hagyjuk azt sem, hogy a háború árát a magyar háztartásokkal fizettessék meg - fűzte hozzá.

Varga Judit közölte: az alaptörvény kormány által javasolt módosítása arra ad lehetőséget, hogy a szomszédos országban felmerülő háborús helyzet, fegyveres konfliktus vagy humanitárius katasztrófa esetén a kabinet veszélyhelyzetet hirdethessen, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülők segítésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése, a következmények enyhítése érdekében.