Hajtóvadászat: egymás után törtek be egy budapesti üzletbe - videó

Budapest, betörés, VI. kerület
Vágólapra másolva!
Egymás után loptak egy VI. kerületi üzletből, a rendőrök keresik a három férfit.
Vágólapra másolva!

Két férfi július 1-jén hajnalban berúgta egy VI. kerületben lévő üzlet bejárati ajtaját, majd ellopta az egyik kasszát és ékszereket.

Két órával később egy harmadik férfi is betört ugyanabba az üzletbe, aki a másik kasszát a pólója alá rejtve lopta el.

Az elkövetőkről felvétel készült:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyeikkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.