A saját kisfiát összeverő, RTL Klub-sorozatszínész új felesége utalta a gyerektartást a kisfiú anyjának

Molnár Gusztáv és felesége
Vágólapra másolva!
Fazekas Vivien ismét nyilatkozott, ezúttal a Blikknek a Molnár Gusztávval való - állítólag átmeneti - szakításukról. Az újrakezdés feltétele, hogy az RTL Klub-sorozatszínész rehabilitációra vonuljon az alkoholizmusa miatt.
Vágólapra másolva!

A nő szerint próbálnak megfelelő helyet találni a férjének, ahol meg tudja kezdeni a rehabilitációt. "Guszti is tudja, hogy így nem megy tovább. Elköltözött, átmenetelig az édesanyjánál van Szlovákiában. Mindennap beszélünk, nem szakítottuk meg a kapcsolatot. Jól van, szeretne meggyógyulni. Tudja, hogy nem fogyaszthat egy korty alkoholt sem, úgy látom rajta, hogy most nagyon eltökélt, le akarja küzdeni az addikcióját." - mondta a lapnak.

Molnár Gusztáv és felesége Facebook

Molnár májusban részegen öngyilkossággal fenyegetőzött, felesége ekkor rendőrt hívott rá. Állítólag tavaly augusztus óta iszik megint, amikor a gyerekének anyja elmondta, h Molnár bántotta a kisfiút. Vele most decemberig nem is találkozhat.

"Nem tudom, Ildikóval valaha jó lesz-e a kapcsolatuk, de egy dologban biztos vagyok, hogy Gusztávnak rendeznie kell majd a viszonyát a volt párjával közös gyerekük érdekében. Guszti is megértette, hogy a helyzet akkor tud nyugvópontra kerülni, ha ő meggyógyul, rehabilitációra megy, a lelkét és a függőségét is kezelik. Először magát kell rendbe tennie, utána a házasságunkat, majd a gyermekével való kapcsolatát. A gyámhatóságon közös megegyezéssel úgy döntöttek,

– magyarázta Vivien, aki korábbi hírekre is reagált, többek között a gyerektartás elmulasztására is.

"Guszti valóban nem tudott fizetni. 2020-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszózta a számláját, mert a könyvelője elrontott valamit, ezért áfatartozása volt. Ezután jött a pandémia, majd elveszítette a munkáit, így nem volt bevétele.

Bízom abban, hogy a rehabilitáció hatásos lesz, tartson bármeddig, két hónapig, fél- vagy másfél évig. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, azt sem, hogy mikor lesz Gusztinak munkája. Vannak lehetőségek a jövőre nézve, de szerintem mindegyiknek feltétele a teljes gyógyulás" - mondta a feleség.

A lap megkereste Molnárt is, akkor szűkszavúan nyilatkozott: "Azon vagyok hogy minden rendben legyen, és hogy a jövőben csak pozitív dolgok jelenjenek meg rólam."

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot!