Újabb európai országot fenyegetett meg Ukrajna

Zlatar hegy Szerbia havas táj tél folyó
Zlatar, téli panoráma
Vágólapra másolva!
Olekszij Honcsarenko ukrán parlamenti képviselő határozattervezetet nyújtott be a kijevi képviselőházba, miszerint Ukrajna ismerje el Koszovó függetlenségét. A beadvány sorsáról és a szuverenitás megerősítéséről Zelenszkij elnök dönt, mivel neki van többsége a parlamentben – mondta. Honcsarenko egyébként korábban már többször támadta Szerbiát. A mostani interjúban úgy fogalmazott Szerbia Putyin trójai falova, s Koszovót mindenképpen támogatni kell, akár fegyverrel is.
Vágólapra másolva!

Az ukrán parlament dönthet Koszovó függetlenségének elismeréséről

Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő átadta a Koszovó függetlenségének elismeréséről szóló határozattervezetet a kijevi képviselőháznak - írja a V4NA.

Ukrajna a nyugati értékeket osztja és mindenhol a demokrácia megerősítését támogatja. Ezt írta a Twitter bejegyzésében a politikus, aki reményét fejezte ki, hogy minél előbb sor kerülhet Koszovó szuverenitásának megerősítésére.

Forrás: v4na.com

Honcsarenko egy koszovói televíziónak nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatban. Elmondta, hogy támogatja a terület függetlenségének elismerését.

A politikus egyébként az Európai Szolidaritás nevű párt tagja. Ennek a szervezetnek az elnöke Petro Porosenko, aki 2014 és 2019 között Ukrajna elnöke volt, s aki Ukrajna leggazdagabb embereinek egyike, a Forbes listája szerint 1,6 milliárd dollárra becsülik a vagyonát.

– nyilatkozta Honcsarenko. Az ukrán politikus hozzátette: az invázió után most már eljött az ideje, hogy Kijev elismerje Koszovó függetlenségét. Szerinte

Ukrajnának támogatni kell Koszovót, ha kell katonailag is.

Megjegyezte, ezért a kijelentéséért már kapott fenyegetéseket a szerbektől.

– mondta.

Az ukrán parlamenti képviselő szerint az, hogy Moszkva párhuzamot von a szakadár ukrán területek és Koszovó között, csak azért van, hogy igazolja az ukrajnai területek elfoglalását. Honcsarenko ugyanakkor az interjúban kitért Szerbia és Oroszország viszonyára is.

Belgrád ugyan elismeri Ukrajna területi integritását, de nem vezetett be szankciókat Moszkvával szemben. Szerbia Vlagyimir Putyin trójai falova – mondta Olekszij Honcsarenko.

– mondta a televíziós interjúban Honcsarenko.

Olekszij Honcsarenkonak már nem ezek az első megnyilvánulásai Szerbiával szemben.

Mint arról a V4NA is írt, az ukrán képviselő korábban azt mondta, országa Horvátországgal együtt bosszút fog állni Szerbián és annak elnökén. Olekszij Honcsarenko szerint erre Aleksandar Vucic szerb államfőnek az orosz speciális katonai hadművelet kapcsán tett nyilatkozatai miatt van szükség.

Forrás: v4na.com

Augusztus elején pedig úgy fogalmazott, hogy az ukránok készek katonákat küldeni Koszovóba, hogy megvédjék az ottani albánokat a szerbek jelentette fenyegetéstől. Honcsarenko szerint Szerbia Oroszország trójai falova Európában, és agresszív háborúra készül.

Forrás: v4na.com