Kétszáz utast hagyott Párizsban a Wizzair

WizzAir-gép a londoni reptéren augusztusban - illusztráció
Vágólapra másolva!
Párizs Orly repterén hagyta budapesti járatának utasait a Wizz Air - írja a nuus.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy az este fél tízkor startoló gép utasait 21:35-kor a reptéren értesítettek, hogy a gép nem indul el, csak másnap 12:40-kor.

A Wizz Air szerint a nap során összegyűlt késések miatt voltak kénytelenek átütemezni az esti járatot, ugyanis a gép nem tudott volna a párizsi reptér bezárása előtt felszállni.

Erről a társaság SMS-ben és e-mailben is értesítette az utasokat.

WizzAir-gép - illusztráció Forrás: NurPhoto via AFP/Dominika Zarzycka

Az oldal azt is írja, hogy 1:45-kor egy busz a reptéren várakozók egy részét elvitte, de egyelőre nem világos, hogy az ki szervezte, sőt az sem, hogy az utasokat hová vitte.

Hajnali 2 órakor 158 ember még ekkor is várakozott a reptéren.

Ekkorra a terminálon minden üzlet bezárt, ráadásul az automata sem üzemelt, így az utasoknak étel és ital nélkül kellett várakozni.

- írja az oldal.

A Wizz Air szerint a társaság földi kiszolgáló cége segített az utasoknak szállást foglalni az éjszakára, azonban a francia főváros szállodáinak telítettsége miatt egyes utasainknak várniuk kellett, amíg lett számukra szállás.

Az utasok reggelit kaptak, és a járatuk indulása előtt a reptérre is visszaszállították őket.

A járat átütemezéséből fakadó szállás és egyéb költségek visszatérítését az érintett utasok a Wizz Air felületein vagy ügyfélszolgálatánál tudják igényelni a számlák másolatának bemutatásával

- közölte a légitársaság.