Kiderült Kulcsár Edina és G.w.M kislányának neve

Kulcsár Edina és G.w.M
Vágólapra másolva!
Hamarosan megszületik Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, akinek az Amara nevet választották a szülők.
Vágólapra másolva!

Több hétnyi találgatás után Kulcsár Edina egy fotóval árulta el, mi lesz a harmadik gyerekének a neve. "A kislányunk az Amara nevet fogja viselni. Arra törekedtünk, hogy ne mindennapi nevet adjunk neki, mert hisszük, hogy ő sem lesz mindennapi! Ezenkívül fontos szerepet játszott a névválasztásban az is, hogy a számmisztikai elemzése alapján, melyik szám tartozik Amara nevéhez. Mik lesznek rá jellemzőek. Az ő neve is a 7-es számot képviseli, amit az apukája neve is. Márkra egy az egyben igaz a leírás, és nagyon örülnék ha a kislányunk is olyan lenne, mint ő!" - írta az egykori szépségkirálynő.

Forrás: Kulcsár Edina/G.w.M

"Mivel ez a név egy nem túl sűrűn előforduló név, így nem sokat tudni róla, de több oldalról tájékozódva, összességében azt jelenti, hogy elpusztíthatatlan, örökkévaló, kegyelem és latin eredetű. Szerintünk tökéletes nevet sikerült neki választanunk. Nekünk legalábbis az, és hisszük, hogy ő is szeretni fogja.
Várunk angyalkánk!" - áll a kép mellett.