Így néz ki most Berki Krisztián sírja - kép

Berki Krisztián temetése, temetés, Berki Krisztián, média celeb
Vágólapra másolva!
Májusban lesz egy éve, hogy 41 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt Berki Krisztián, aki két kislányt hagyott maga után félárván. Felesége, Berki Mazsi egyedülálló édesanya lett egyik napról a másikra, aki sok kritikát kapott az elmúlt évben amiatt, hogyan gyászolja - illetve nem gyászolja eléggé - néhai férjét, mely abban is megmutatkozik, hogy nem törődik eléggé a sír gondozásával.
Vágólapra másolva!

Berki Mazsinak többen is védelmére keltek az elmúlt időszakban arra hivatkozva, hogy egy ideig nem lehet síremléket állítani a friss sírhelyekre, nehogy lesüllyedjen a föld a súlya alatt. Az özvegy a sok kritika ellenére sokáig nem nyilatkozott a témában, majd két nyaralás között, az év elején posztolta, hogy egyeztetett már egy sírkövessel, milyen legyen Berki Krisztián sírhelye.

Berki Mazsi azóta éli világát, gazdag új barátja elhalmozza pénzzel és luxusutazásokkal, teljesen megváltozott az elmúlt időszakban, amit sokan szóvá is tesznek neki. Sokáig egykori anyósával sem volt jó a viszonya, épp a kétes dolgai miatt, de Berki Krisztiánnal közös kislányuk miatt meg tudták beszélni a nézeteltéréseiket. A korábbi nyilatkozataik alapján a sírkőben is sikerült közösen megegyezni, egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz kész a síremlék.

A Farkasréti temetőben egy arra járó hölgy most lefotózta Berki Krisztián sírhelyét, melyen sok szalag és virág is volt, de az erős szél eléggé megtépázta a díszeket. A nő szerint látszik, hogy elhanyagolt az egykori médiasztár sírja, szerinte nagyon szomorú látványt nyújt a temetőben - írja a Bors, ahol a linkre kattintva a legújabb fotót is megtekintheti.

Berki Krisztián sírja a temetése napján Fotó: Koncz Márton - Origo