Újabb ismert férfival kezdett ki Szabó Zsófi

Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
Bár Szabó Zsófi azt állítja, hogy nincs szüksége férfira a Shane Tusuppal történt csúnya szakításuk után, mégis folyamatosan hergeli a férfi követőket a merész, bikinis képeivel. Az egykori sorozatszínésznőt már több férfival is hírbe hozták a szakítása óta, most egy újabb meglepő üzenetváltás történt közte és egy kollégája között.
Vágólapra másolva!

Szabó Zsófinak nem volt szerencséje a szerelemben az elmúlt években, először válása, majd jegyességének felbontása késztette arra, hogy elzárkózzon az ismerkedéstől. Legalábbis ő ezt állítja, miközben folyamatosan flörtöl a közösségi oldalain, valamint rengeteg merész fotót oszt meg, ami alatt özönlenek a dícséretek a férfi követőktől.

Korábban összeboronálták már egyik fiatal kollégájával, Miller Dáviddal is, akivel akkor oszlatta el a róluk szóló híreszteléseket, amikor nyilvánosan alázta meg a férfit. Azt követően Szoboszlai Dominik focistával hozták hírbe, ugyanis nyíltan flörtölt vele egy szórakozóhelyen, ahol az ott tartózkodók felismerték őket és a fotót nyilvánosságra hozták egy bulvártémákkal foglalkozó csoportban. Szabó ezekre sem reagált, ahogy arra sem, amikor Nádai Anikó és Weisz Fanni közös exe, Bókay Gergő ostromolta őt a közösségi oldalán, aki Shane Tusup módszerét alkalmazva kedvelgette az egykori sorozatszínésznő merész fotóit.

Szabó azóta is azt állítja, hogy nincs senkije, de a nyílt flörtöt nem veti meg, ugyanis újabban egy ismert férfival is félreérthető üzenetet váltottak az egyik magamutogató bejegyzése alatt. Papp Gergő, akit legtöbben csak Pimasz úrként ismernek, nem tudta szó nélkül hagyni Szabó Zsófi bikinis alakját, csak annyit írt a képhez: "Ahhh" és tüzet szimbolizáló hangulatjeleket küldött, ami azt jelenti, hogy nagyon szexinek találja az egykori sorozatszínésznőt. Az üzenetre Szabó is reagált, aki egy szivecskét küldött a tévésnek. Bár lehet, hogy csak jó kapcsolatot ápolnak, sokan találgatni kezdtek, vajon több van-e közöttük barátságnál - írja a Bors.