UFO-észlelések, szigorúan titkos UFO-akták Magyarországon

Az UFO-kutatók szerint idegenek rejtőznek a Bajkál-tóban
Vágólapra másolva!
Magyarországon is léteznek ufó-akták, sőt az egyik streamszolgáltató hat részes dokumentumfilmjében számos más ország mellett Magyarországot is megemlítik, mint olyan nemzetet, ahol gyakorta történnek UFO-észlelések.
Vágólapra másolva!

Magyarországon többnyire amatőr kutatók foglalkoznak az UFO-k kérdésével, köztük Miskolci László, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában illetve a Hadtörténeti Levéltárában napokat töltött azzal, hogy több ezer jelentést átlapozva kigyűjtse az elmúlt évtizedek különleges eseményeit - írta a lap.

Hétköznapi laktanyai jelentések halmazában bukkantam rá korábban titkos, ám mára ez alól feloldott ufó-aktákra - mondta a kutató.

Ezek 1992-ig vizsgálhatók, az ez utáni, vagyis napjainkig tartó időszak iratai továbbra is szigorúan titkos minősítésűek

– mondta Miskolci a Blikknek. A titkosítás alól feloldott iratokból az '50-es évekig visszamenően több tucat olyan esetről olvasott hivatalos jegyzőkönyveket, amikor a magyar fegyveres erők tagjai láttak repülő objektumokat.

Legutóbb

ez év januárjában kereste meg egy hivatásos katona, aki egy Fejér megyei bázison szolgál.

Ő számolt be arról, hogy éjszaka perceken át látott egy fénylő kúp alakú tárgyat az égbolton, pár kilométerre a laktanyától. Elmondta, hogy ismeri valamennyi repülőeszközt, földi világítást, drónt és egyebeket.

Ez más volt. Erről jelentést is kellett írnia.

Szerintem a Magyar Honvédségnek követnie kellene az amerikaiak mintáját, hogy bizonyos anyagokat igenis hozzon nyilvánosságra azért, hogy ezt a problémát sokkal tudományosabban is lehessen vizsgálni – vélekedett a szakértő.

Válaszolt a Honvédelmi minisztérium

"Az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ

- írta a lap megkeresésére a minisztérium.

A légtérben észlelt jelek, jelenségek nem minden esetben származnak repülőeszköztől, előfordulhat ugyanis, hogy bizonyos meteorológiai jelenségek vagy nagyobb madárrajok akkora visszaverő felületet képeznek, amelyet a radarok is érzékelnek. Az azonosítási folyamat során ezeknek a megfelelő csatornákon keresztül utánajárunk, és tisztázzuk az okokat. Munkánk során nem észleltük még olyan jelenséget, amely esetében felmerült volna a földönkívüli eredet" – írták válaszukban.