Közel négyszáz migránst fogtak tegnap

Vágólapra másolva!
A rendőrök július 5-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 342 migránst tartóztattak fel és 132 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az ország területére. Ezek mellett négy ember ellen indult eljárás embercsempészet miatt.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 17 esetben összesen 104 migránst fogtak

Bácsalmás, Hercegszántó, Mélykút, Vaskút, Kecskemét, Bácsbokod, Zsana, Gara, Mohács-Sárhát és Tompa területén.

Csongrád-Csanád megyében pedig 28 esetben összesen 193-at

Ásotthalom, Mórahalom, Szeged, Röszke, Tiszasziget és Kübekháza területén.

De nem csak a déli megyében találtak migránsokat. Budapesten egyet, Győr-Moson-Sopron megyében, Mosonszolnokon négyet, Komárom-Esztergom megyében is négyet, Nógrád megyében Bátonyterenyén pedig 22-őt értek tetten.

Forrás: Police.hu

A feltartóztatott migránsok afgánoknak, indiaiaknak, pakisztániaknak, szíreknek, törököknek, tunéziaiaknak, marokkóiaknak, egyiptomiaknak és líbiaiaknak vallották magukat. Papírjaik persze nem voltak. Mivel sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelesen igazolni, a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az elmúlt 24 órában 7 esetben összesen

133 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen Magyarországra.

Bács-Kiskun megyében 3 esetben 55-öt, míg Csongrád-Csanád megyében 4 esetben 78-at. Emellett - összefoglalójuk szerint - 4 ember ellen indult eljárás embercsempészet miatt.