Napokon belül megtaláltak egy lopott kiskutyát a rendőrök, és visszaadták a tulajdonosának

Vágólapra másolva!
A pétervásárai rendőrök néhány napon belül elfogták azt a tarnaleleszi férfitt, aki ellopta egy asszony kutyáját Szentdomonkoson, majd rokona gondjaira bízta.
Vágólapra másolva!

Egy szentdomonkosi asszony

október 2-án reggel észrevette, hogy az udvaráról eltűnt a néhány hetes kiskutyája.

A nő napokig kereste a kölyköt, majd

október 6-án délelőtt értesítették, hogy egy helyi lakosnál van, ott megtalálja.

A nő azonnal elment a kutyájáért, majd hazavitte, és értesítette a rendőröket.

A rendőrök rövid időn belül elfogtak egy tarnaleleszi férfit, aki a gyanú szerint

leemelte az asszony házának bejárati kapuját és elvitte az udvaron talált kutyakölyköt, majd egyik rokonánál hagyta.

Forrás: Police.hu

A 31 éves férfiról kiderült, hogy nem ez volt az első lopási ügye.