Családok otthona került veszélybe Matkovichék ingatlanmachinációi miatt Vácott

Matkovich Ilona
Vágólapra másolva!
Matkovich Ilona váci polgármester családjának két építési projektje kapcsán is súlyos problémák merültek fel. Az egyik esetben a bíróság mondta ki, hogy a társasház fennmaradási engedélye semmis. Egy másik esetben pedig a szakértői vizsgálat tárt fel súlyos hiányosságokat, amelyek miatt veszélyesnek nyilvánították az épületet.
Vágólapra másolva!

Matkovich Ilonának, Vác baloldali polgármesterének és körének építési vállalkozásait már korábbi cikkeinkben bemutattuk, mint ahogy azt is: a fia által építtetett társasház megkeseríti a lakók életét a Kőhíd utcában. Cikkeinket ide és ide kattintva olvashatja el. Ám az még nagyobb botrány, hogy több család akár az otthonát is elveszítheti Pajor Dániel cégének gondatlanságából.

A közelmúltban ugyanis a Liszt Ferenc sétány 23. szám alatti társasház tulajdonosai azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy a Budapest Környéki Törvényszék döntése értelmében semmis az épület fennmaradási engedélye. Az ügy előzménye, hogy a bíróság kimondta: semmis az építési engedély – miközben az ingatlan már megépült és abba be is költöztek a lakók. Ha Pajor Dániel – a polgármester fiának – cége, a Geo-Art Team Kft. nem szerzi meg a fennmaradási engedélyt egy megismételt hatósági eljárásban, akkor a társasházban élők, a lakástulajdonosok elveszíthetik otthonukat.

Az előzőekben említett ingatlanhoz közeli telken, a Barabás utca 10. szám alatt levő társasház esetében, amelyet szintén egy Matkovichékhoz köthető cég, a HPL Beruházó Építőipari és Szolgáltató Kft. (korábbi nevén Hangyavár Ingatlan Kft.) kivitelezett, szintén komoly problémák merültek fel. Szakértői vélemények támasztják alá, hogy a szóban forgó ingatlan építése során számos szabálytalanság történt és az a gyanú áll fenn, hogy a használatbavételi engedély sem szabályos. Nem történt meg továbbá a szabályos műszaki átadás-átvétel sem, jótállási jegyeket sem adott át az eladó és a felkért szakértők kimondták: az épület élet- és balesetveszélyes – foglalta össze a helyi, 0627.hu portál.

Ferencz Gellért, a kivitelezést végző Hangyavár alvállalkozójának ügyvezetője és egyben a beruházás felelős műszaki vezetője elismerte, hogy a tűzfalakon, a homlokzaton és a padlásfödémen, valamint a kapualjban nem a terv szerinti kőzetgyapot szigetelés készült el, hanem EPS (polisztirol hab) hőszigetelést helyeztek el.