Gyurcsány pártja áll az orvosi kamara döntése mögött

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2021. május 31. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, elnöke napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 31-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Fidesz közleménye a Magyar Orvosi Kamara döntésével kapcsolatosan.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc a hatalomért egyre gátlástalanabb szinteket lép. Gyurcsány pártja áll a Magyar Orvosi Kamara döntése mögött. Miután a dollárbaloldal újra és újra elbukik a választásokon, egyre agresszívabb akciókkal próbálkozik: Brüsszelben a Magyarországnak járó uniós források kifizetését akarják megakadályozni, kihasználják a pedagógusokat, és most már a betegek orvosi ellátását akarják megakadályozni.

Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Túlmegy minden határon, hogy Gyurcsány emberei a magyar orvosokat arra próbálják rávenni, hogy ne lássák el a betegeket, és ezzel a magyar emberek egészségét és az életét veszélyeztessék. A baloldal már a választási kampányban is elárulta, hogy erre készül. Szó szerint ezt mondták: „Ha egyszer az összes tanár azt mondaná, hogy sztrájkolunk és nem megyünk be, akkor Orbán Viktort térdre lehetne kényszeríteni, ha az orvosok mondanák ugyanezt, megszűnik az egészségügy."

Gyurcsányékat csak a hatalom megszerzése érdekli, nem az orvosok és nem a betegek. A magyar orvosok többszörösét keresik annak, mint Gyurcsányék idején, éppen ezekben a napokban érkezik az emelt bérük, és az orvosi béremelés folytatódik.