Kétségbeesetten keresi fiát egy békéscsabai édesanya

Vágólapra másolva!
Nagy Péter József már 1 hónapja nem tért haza. Édesanyja nagyon aggódik érte, bármit megtenne azért, hogy fia előkerüljön.
Vágólapra másolva!

Magánnyomozót bérelt fel egy békéscsabai kétségbeesett anyuka - írja a Bors.

Annamária már egy hónapja semmit sem tud az egyetlen fiáról, aki január elején elhagyta otthonukat és azóta sem tért vissza.

A 17 éves Nagy Péter Józsefet már a rendőrség is keresi. Anyja nagyon aggódik, állítása szerint fia egy nagyon rossz társaságba keveredett.

Annamária közösségi oldalakon is megosztotta eltűnt fia képét, hátha ott jelentkezik valaki, aki látta a fiatalt.

– mondta az asszony.

A 17 éves József egy nagyon rendes fiú volt, aki mindig is szakács szeretett volna lenni, az utóbbi időben viszont az anyja szerint egy nagyon rossz bandába került bele.

"Sajnos drogozott is. Belekerült egy nagyon rossz társaságba" – árulta el, majd hozzátette, a fiú telefonja már 2 hete ki van kapcsolva.

A 17 éves Nagy Péter Józsefet már a rendőrség is keresi. Forrás: police.hu

József édesanyja már napok óta nem alszik, elmondása szerint neki nincs senki más a fián kívül, mozgáskorlátozott és nincsen családja.

Az idegeskedéstől már enni sem tud, ami miatt gyomorproblémái is kialakultak.

– meséli könnyek között.

Korábban is volt már arra eset, hogy magánnyomozót béreltek fel eltűnt emberek felderítésére

Talán az egyik legismertebb az eltűnt Szeitl Gergely esete, akit csak óbudai „tai chi-s" férfiként emlegettek.

Az eltűnt 38 éves férfit a rendőrség, családja, rokonai és barátai is hatalmas erőkkel keresték.

Gergely a II. kerületi Őzgida utcából a közeli erdőbe ment 2020. január 13-án, de nem tért haza. A férfi eltűnéséről szinte a teljes sajtó beszámolt.

Egy hónappal később találták meg a férfi holttestét.