Szörnyű baleset: mentőautó ütközött egy autóval Kispesten

Budapest, 2023. március 26. Mentők dolgoznak 2023. március 26-án a főváros XIX. kerületében, az Üllői út és a Báthory utca kereszteződésénél, ahol egy mentőautó és egy személyautó összeütközött. A balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó az Üllői úton haladt kifelé a városból, majd a Báthory utcai kereszteződésben összeütközött az autóval, amelynek sofőrje nem adta meg az elsőbbséget. A mentőautó nem szállított beteget. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Mentőautó és egy kocsi karambolozott vasárnap délután Budapest XIX. kerületében, a balesetben két ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Vágólapra másolva!

Vinczeffy Levente elmondta, a megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó az Üllői úton haladt kifelé a városból, amikor a Báthory utcai kereszteződésben

összeütközött egy kocsival, amelynek sofőrje nem adta meg az elsőbbséget.

Mentők dolgoznak 2023. március 26-án a főváros XIX. kerületében, az Üllői út és a Báthory utca kereszteződésénél, ahol egy mentőautó és egy autó összeütközött. A balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A mentőautó nem vitt beteget.