Uniós pályázati csalás miatt ítéltek el három férfit Szegeden

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy szegedi turisztikai fejlesztést támogató uniós pályázat során elkövetett csalás miatt ítélt jogerősen 3 év 3 hónap, 2 év 5 hónap és 2 év 2 hónap börtönbüntetésre három férfit szerdán a Szegedi Ítélőtábla.
Vágólapra másolva!

Egy szegedi székhelyű cég vezetője 2012 októberében kötött bérleti szerződést a szegedi önkormányzattal a város tulajdonában álló Vadasparkban egy 500 négyzetméteres területre. A cég játszótér kialakítását és üzemeltetését, valamint interaktív látogató-tájékoztató kialakítását tervezte egy 264 millió forintos összköltségű projekt keretében, amihez 185 millió forint uniós és magyar pályázati támogatást nyert 2013-ban.

A szegedi vállalkozás vezetője szerződést kötött egy szlovákiai céggel generálkivitelezésre, amit a másodrendű vádlott képviselt.

A szlovák cég fiktív szerződést kötött egy brit Virgin-szigeteki offshore vállalkozással az interaktív látogató-tájékoztató rendszer szoftverének kifejlesztésére annak ellenére, hogy az már korábban a szegedi cég rendelkezésére állt, azt az eljárás során ismeretlenül maradt programozók készítették. A szerződések alapján a szlovák cég 230 millió forintról állított ki számlát a játszótér elemeinek beszállításáról, kültéri tájékoztató konzolok felállításáról, az interaktív látogató-tájékoztató rendszer kiépítéséről.

A számlákkal szemben a projekt tényleges értéke a támogatási szerződésben szereplő összegnek mindössze a 15 százaléka volt.

A megvalósításához szükséges önerővel sem rendelkezett a pályázó cég. A valótlan szerződések, teljesítési igazolások, valamint számlák alapján a szegedi cég vezetője több részletben mintegy 185 millió forint támogatást hívott le jogosulatlanul. A másodrendű vádlott állítása szerint közreműködéséért ötmillió forintot kapott. A vádlottak a bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése érdekében fiktív szerződéseket kötöttek egy liechtensteini gazdasági társasággal a szoftver unión kívüli felhasználására.

illusztráció Forrás: shutterstock

A valóságban azonban nem volt a cégek között gazdasági kapcsolat, a szerződéskötéskor a szoftver még el sem készült, és a liechtensteini céget képviselő harmadik vádlottnak sem volt felhatalmazása a társaság képviseletére. A szerződésekre azért volt szükség, hogy többszörös átutalásokkal, offshore cég bevonásával és a cégek közötti pénzmozgatásokkal a jogosulatlanul felvett támogatás összegét legális eredetűként tüntessék fel.

A táblabíróság a vádlottakat pénzmosásban bűnösnek találta, és bűnösségüket költségvetési csalásban is megállapította.

Az elsőrendű vádlottra 600 ezer, a másodrendűre 400 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott a törvényszék, a másodrendű vádlottal szemben pedig 5 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. A vádlottakat öt évre eltiltották a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletének büntetésekre vonatkozó részét. Benedek Tibor tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a törvényszék részletes és mindenre kiterjedő bizonyítást vett fel, a tényállás megalapozott volt, és az elsőfokú bíróság arányos büntetést szabott ki.