Egy mágus már januárban megjósolta Berki Krisztián halálát

Berki Krisztián 2023
Vágólapra másolva!
Év elején különös jóslatot mondott Iszet Boszorkány Főpapnő és Mágus a Metropolnak - írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

Januárban a Metropolnak nyilatkozó Iszet Boszorkány Főpapnő és Mágus pontos jóslatot mondott a Berki Krisztián és Berki Mazsi házasságát érintő kérdésre.

„Sajnos halálesetre is kell majd számítani, és a lapokból az bizonyosan kiolvasható, hogy az egyik magyar sztár idő előtt fog távozni az élők sorából. Április tájékán az említett híresség házasságában komoly szakadás következhet be, amit csak őszinte szerelemmel és szeretettel hidalhatnak át" – mondta el akkor a lapnak Iszet Boszorkány Főpapnő és Mágus.

A lap akkor nem írta le a híresség nevét, személyiségi jogokra hivatkozva, de Iszet kimondta Berki Krisztián nevét.

Berki Krisztián május 6-án, 41 évesen, tragikus hirtelenséggel meghalt. Halálának körülményeit még vizsgálják, annyi azonban bizonyos, hogy holttestére a nyolc és féléves kislánya, Natasa talált rá, a IX. kerületi lakásban pedig nagy mennyiségű kábítószert talált a rendőrség.

Berki Krisztián Facebook

A Metropol most ismét felkereste a főpapnőt, aki elmondta, hogy az ilyen jóslatok esetében sokszor van lehetőség arra, hogy az alany megfordítsa a sorsát.

„Egy ilyen jóslat esetében nem törvényszerű, hogy a halál bekövetkezik. Az illető változtathat az életén, és elkerülheti azt, hogy idő előtt távozzon az élők sorából. Minden ember életében vannak úgynevezett kilépési pontok, vagy más néven halálpontok. Én is ismerek több olyan embert, akinek előre megjósoltam a kilépési pontját, ezzel pedig tudtam neki segíteni abban, hogy a tragédia még ne következzen be" – mondta el a lapnak Iszet.

A főpapnő az intuícióinak köszönhetően érzékeli Berki Krisztián lelkét, de esze ágában sincs megszólítania őt, mert a halál bekövetkezte utáni 42 és 49 nap között nem javasolt bolygatni az eltávozott lelkeket, mert akkor tudnak természetes úton átkelni a fénybe. "Egyébként a köztes létben rekednek a lelkek, ami a lélek fejlődésének és az élők számára sem jó, mert ez negatívan hathat az élők számára" – állítja Iszet, aki szerint a híresség nem akart meghalni.

– fogalmazott.

A IX. Kerületi Ügyészség múlt csütörtökön K. István, a feltételezett drogdíler letartóztatását kérte, ám a férfi végül szabadon távozhatott, igaz, nyomkövetőt kell viselnie. A gyanúsított állítja, hogy bár ismerte Berki Krisztiánt, de soha nem adott el neki drogot. K. István vecsési otthonában ugyanakkor múlt kedden bruttó 50 gramm kokaint és kábítószerrel szennyezett tárgyakat talált a rendőrség.