Magyarország és Lengyelország a helyreállítási alapból járó összegek folyósítására szólítja fel Brüsszelt

Novák Katalin
Vágólapra másolva!
Magyarország és Lengyelország arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy megkapják a helyreállítási alapból nekik jogosan járó összegeket - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel tartott találkozója utáni sajtónyilatkozatában kedden Varsóban.
Vágólapra másolva!

- mutatott rá az államfő. Novák Katalin kiemelte:

Magyarország energetikai szempontból nem független ország, szükség van az Oroszországból érkező energiaforrásokra, tehát nehezebb helyzetben vagyunk, mint a legtöbb európai uniós ország.

Emlékeztetett arra, hogy megszavaztuk az Európai Unió öt szankciós csomagját Oroszország ellen. Egyben megköszönte Andrzej Duda lengyel köztársasági elnöknek, ha segít a hatodik szankciós csomagban is érvényesíteni a Magyarország számára fontos szempontokat. Az államfő elmondta: nem elsősorban diplomáciai lépés, hogy első külföldi útja köztársasági elnökként lengyel barátainkhoz vezetett, hanem "magától értetődik, ezeréves barátságunkból következik", és abból is, hogy lengyelek és magyarok értékeikben a mai napig közel állnak egymáshoz. „Mindketten hasonló alapokon állunk, fontos számunkra a keresztény meggyőződés, a hit, a hagyományos családok védelme és nemzeteink érdekei" - hangsúlyozta.

A két ország eddig is számíthatott egymásra, s nem hagyja, hogy éket verjenek közéjük

- szögezte le Novák Katalin, aki kitért a hagyományos családok és az élet védelmének fontosságára is. Mint mondta, ha béke lenne, a fiatalok családalapítása, gyermekvállalása lehetne a fő téma, de a közös szomszédban, Ukrajnában immár 83 napja háború van, amelyet Oroszország indított. Édesanyaként és államfőként is megrázónak nevezte a látott képeket és személyes tapasztalatait a háborúval kapcsolatban, ezért ismertette azt a tíz pontot, amely Magyarország válasza a háborúra. Kiemelte, hogy Magyarország elítéli a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását.

- fogalmazott. Kiemelte, hogy Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán áll.

- jelentette ki az államfő. Majd leszögezte:

Ukrajna ma Európa kapuját védi, sok az ártatlan áldozat, akik mellett ki kell állnunk - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: Lengyelország és Magyarország hasonló nehézségekkel szembesült, amikor a háború kitörésekor elindult a menekültek áradata a két ország felé, de mindkét ország jelesre vizsgázott emberségből. Az államfő személyes elnöki keretéből 5 millió forintot ajánlott fel, hogy az Ukrajnából menekült gyermekeknek minden segítséget megadhassanak a varsói Názáreti Nővérek Általános Iskola és Gimnáziumban. A megbeszélés után Novák Katalin megkoszorúzta Lech Kaczynski köztársasági elnök szobrát a Pilsudski-téren, majd a Názáreti Nővérek Általános Iskola és Gimnázium kertjében megtekintették Korompay Emánuel Aladár katona, a katyni tömeggyilkosság magyar áldozata emlékére ültetett tölgyfát. A Miniszterelnöki Hivatalban Novák Katalin Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, majd Agnieszka Kaczmarskával, a szejm kancelláriavezetőjével találkozik.