Borzalmas baleset Sárvárnál, az autótól több mint 50 méterre találtak meg egy embert - videó

sárvár
Vágólapra másolva!
Feltehetőleg jóval a megengedett sebesség felett közlekedett az a Peugeot, amely hétfőn kora reggel szenvedett balesetet Sárvár-Rábasömjén határában.
Vágólapra másolva!

A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a rábasömjéni baleset körülményeit. Mivel egyelőre nem tisztázott, hogy ki vezette az autót, ezért a rendőrség ezzel kapcsolatban is gyűjtött adatokat, rögzített nyomokat a helyszínen - írta a 112press.hu.

Az autóban egy nő és egy férfi utazott,

a nő az első ütközési ponttól több mint 50 méterre feküdt a kukoricaföldön.

A mentők a helyszínen stabilizálták az állapotát, majd sárvári tűzoltók segítségével vitték az életveszélyes állapotban lévő sérültet a mentőhöz. A férfi is kirepült az autóból, az ő állapota az elsődleges adatok alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos.

A Peugeot Rábasömjén belterületén a jobb oldali padkára futott egy balra ívelő kanyarban, majd a sofőr hirtelen kormánymozdulattal próbált korrigálni. A Peugeot áttért a menetirány szerinti bal oldalra, kiütötte a helyéről a Sárvár-Rábasömjén településtáblát, majd betonáteresznek ütközött, és többször is a levegőbe emelkedett. A 112press szerint

a helyszín mellett elhajtó autósok közül sokan csak a rendőrautókat látva kapcsolták be a biztonsági öveiket.