Vágólapra másolva!
Régóta tudjuk, hogy az internet és az okostelefonok világában egyre jobban behálózza a fogadási maffia a sportot. A tenisz a bűnözők egyik kedvenc sportága, hiszen ott a meccs minden egyes játékára külön lehet fogadni. Kisgyörgy Gergely magyar játékos arról beszélt a Blikknek, hogy őt a szállodai szobájában akarták megvesztegetni. Átszámítva milliós tételt, 4000 eurót ajánlottak neki azért, hogy veszítsen.

"Egy olaszországi versenyen

személyesen is megkerestek, és 4 ezer eurót ajánlottak, hogy veszítsek. Nagy összeg volt, talán jól érzékelteti ezt, hogy azon a versenyen a döntőbe jutásért járt hasonló pénz.

Ez 2004-ben történt, akkor még máshogy zajlottak a dolgok, semmit sem bajlódtak a telefonszámom felkutatásával. Nem felejtem el,

Megdöbbentem, de természetesen azonnal visszautasítottam" – mesélte a lapnak a részleteket az egykori teniszező.

Kisgyörgy Gergelyt szállodai szobájában verseny alatt személyesen keresték fel Forrás: Hungarian Tennis

Kisgyörgy kiemelte, hogy

az okostelefonok és élő fogadások elterjedése még inkább felgyorsította ezeket a folyamatokat.

Szerinte a jelenlegi helyzetet csak tovább rontja a teniszezők anyagi helyzete.