Rejtélyes nyilatkozatot tett Hosszú Katinka

HOSSZÚ Katinka
Róma, 2022. augusztus 14. Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó interjút ad az M4 Sport stábjának a római vizes Európa-bajnokságon 2022. augusztus 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A hazai rendezésű világbajnokság után Hosszú Katinka elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni a Rómában zajló Európa-bajnokságra.

A többi között erről beszélt a 33 éves háromszoros olimpiai bajnok vasárnap, azt követően, hogy szombaton fő számában, 400 méter vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis két honfitársa, a végül első és második helyezett Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is megelőzte összesítésben.

Persze nagyon bosszant, és talán egy kicsit rosszul is álltam hozzá a versenyhez, de a nap végén két magyar állt a dobogón, és szép lett a vége. Én a szám után egy fél óra alatt kidühöngtem magam, és utána este én is szurkoltam a csajoknak" - mondta Hosszú, aki megjegyezte, ennél többre lesz szüksége, ha folytatni akarja.

Hosszú Katinkát ismerve aligha így szeretné befejezni a pályafutását Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Budapesten a világbajnokságon nagyon élveztem az úszást, annak ellenére, hogy ott sem voltam a csúcsformám közelében. A tegnapiról ez már nem mondható el, nyögvenyelősen ment az egész.

- fogalmazott a kilencszeres nagymedencés világbajnok.

Hosszú leszögezte, amennyiben úgy dönt, hogy ott akar lenni 2024-ben a párizsi olimpián, akkor minél hamarabb el kell kezdenie úgy készülni, mint régen.

"Amit eddig kerestem, az egy kicsit az egyensúly a magánéletben, és hogy jól is érezzem magam,

Egyszerűen nem férhet bele más, annak is arról kell szólnia, hogy a lehető legjobban felkészüljek. Ez az élsport, erre gondolunk, amikor mondjuk, mennyi lemondással jár. Ahhoz, hogy felkészüljek Párizsra, az kell, hogy ezt az életstílust folytassam."

Hosszú megjegyezte, egyelőre nem mondta ki, és még nem is fogja, hogy készen áll-e erre a kétéves felkészülésre, amely során mindent félre kellene tennie, "de talán".