Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár csütörtök este fantasztikus játékkal 2-1-re nyert Kölben a Konferencia-liga playoffjának első mérkőzésén. A német lapok kiemelték a csodás gólt szerző Dárdai Palkót, és úgy vélik, a Kölnnek nehéz dolga lesz a visszavágón.

A Bild összefoglalójának borítóképén a győztes gólt ünneplő Dárdai Palkó szerepel, a német lap kiemeli, hogy a Hertha korábbi játékosa fantasztikus gólt szerzett.

Az újság szerint a 20. percben történt kiállítás perdöntően befolyásolta a meccs végkimenetelét, a Fehérvár pedig remekül élt a kínálkozó lehetőséggel.

"Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy a jövő héten 11-11 ellen fogunk játszani végig. Nem tettek semmit a játékért a második félidőben" - nyilatkozta bosszúsan a Köln focistája, Luka Kilian.

A kicker szerint minden a terv szerint alakult, amíg a 20. percben ki nem állították a Dárdait brutálisan felrúgó Julian Chabotot. Az újság hangsúlyozza, hogy a Kölnnek nyomás alatt kell játszania majd a visszavágón, az öt év után újra európai kupaszereplésről álmodozó csapat hiába támadott többet a második félidőben, hátrányból kell küzdenie a visszavágón.

Dárdai Palkó szenzációsgólt lőtt Kölnben Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Rolf Vennenbernd

A Köln játékosát, Jonas Hectort nagyon felbosszantották a kapott gólok - Dárdai találatáről azért elismerően beszélt -, de úgy érzi, csapata képes megfordítani a meccset.

mondta a német válogatott futballista.

A Fehérvár jövő csütörtökön hazai pályán játssza a visszavágót, és ha továbbjut, ott lesz a Konferencia-liga csoportkörében.