Vágólapra másolva!
Péntek este a labdarúgó OTP Bank Liga nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott az újonc Kecskemét csapatával a felcsúti Pancho Arénában.

A Puskás Akadémia az eddigi három meccséből egyet megnyert, egyszer döntetlent játszott, egyszer pedig kikapott. Ennek ellenére Hornyák Zsolt vezetőedző nem lehet teljesen elégedetlen, hiszen csapata megszorongatta a Ferencvárost a Groupama Arénában, és a előző szezonban ezüstérmes Kisvárda otthonából is pontot tudott rabolni. Mindezt úgy, hogy a csapat két alapembere, a kapitány Szolnoki Roland és a magyar válogatott Nagy Zsolt sem állhat a szakmai stáb rendelkezésére sérülés miatt. Az újonc Kecskemétnek is volt miben bíznia a felcsúti vendégjáték előtt, ugyanis Szabó István csapata három meccs után még veretlen volt az OTP Bank Ligában, és eddig összesen csak egy gólt kapott.

Yoell van Nieff, a Puskás Akadémia holland játékosa a meccs előtt arról beszélt, hogy az újonccsapatok elleni mindig meg kell szenvedni a győzelemért, mert ezek a csapatok mindig rendkívül motiváltan futballoznak.

A KTE edzője, a mérkőzés előtt hangsúlyozta, hogy már korábban is beszélt arról, hogy lesznek olyan mérkőzések, amelyek nagyon nehezek lesznek, ez a mostani is ilyen, de erre is fel vannak készülve. És azt is megemlítette, hogy előzetesen már az pont megszerzése is nagy siker lenne.

A találkozó 45 percet csúszott, mert a szakadó eső mellett komoly villámlás is volt Felcsúton. Andó-Szabó Sándor játékvezető kiment a pályára, a talajt játékra alkalmasnak találta, de a folyamatos villámlás miatt nem adott engedélyt a játékra.

Este fél kilenckor aztán Andó-Szabó Sándor ismét kiment a pályára, azonban a felcsúti Pancho Aréna fölött folyamatosan villámlott. Ennek ellenére a játékosok újra kimentek melegíteni a gyepre, a játékvezető pedig úgy döntött, 20.45-kor el lehet kezdeni a találkozót.

A Kecskemét bátran játszott az első félidőben Forrás: Facebook/Kecskeméti TE

Remek iramban indult a találkozó, és megérte háromnegyed órát várni a kezdésre, ugyanis a negyedik percben hatalmas góllal indult a mérkőzés.

Banó-Szabó Bence átadása után Szuhodovszki Soma, a Kecskemét támadója tolt egyet a labdát, majd 19 méterről elemi erővel bombázott a jobb felső sarokba.

A folyatásban lendületbe maradt a Kecskemét, amely a 10. percben újabb gólt szerezhetett volna. Egy védelem mögé beemelt labdával Banó-Szabó Bence lépett ki ziccerben, egy pattanás után tíz méterről lőtt, de Tóth Balázs hatalmasat védett.

A folytatásban a Puskás Akadémia átvette az irányítást, a felcsúti csapat többet birtokolta a labdát, a Kecskemét pedig veszélyes kontratámadásokat vezetett, de igazán komoly helyzet sokáig nem alakult ki. A második félidőt nagy lendülettel kezdte a Puskás Akadémia, amely beszorította a Kecskemét, de a vendégcsapat kapusának, Varga Bencének sokáig nem kellett nagyon védenie.

A Puskás Akadémia a második félidőt a Kecskemét térfelén töltötte, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, míg

a KTE a 64. percben majdnem növelni tudta az előnyét a semmiből.

Zeke Márió kapott egy visszatett labdát az alapvonalról, kapásból be akarta adni a labdát, de lecsúszott a lábáról, így viszont kapura ment a labda, ami a felső lécen csattant.

A 79. percben megfogyatkozott a Kecskemét.

Zeke Márió csúszott oda a Mohamed Mezgraninak, a kecskeméti játékos ezzel megkapta a második sárga lapját, és idő előtt mehetett zuhanyozni.

A 86. percben aztán egy szerencsés góllal egyenlített a Puskás Akadémia.

A csereként beállt Skribek Alen jobbról a kapu elé tekert egy labdát, a menteni igyekvő Szabó Alex pedig olyan szerencsétlenül ért bele, hogy hat méterről a kapu csorgott a labda.

A 89. percben megnyerhette volna a meccset a Puskás Akadémia. Shahab Zahedi egy gyönyörű mozdulattal tette tovább a labdát Patrizio Stronatinak, a cseh támadó ziccerbe került, de a 14 méteres lövését Varga Bence óriási bravúrral védeni tudta.

Ezt követően majdnem jött a slusszpoén, ugyanis a 92. percben a Kecskemét is megnyerhette volna a meccset. Katona Bálint cselezte be magát a tizenhatoson belülre, két védőt is elküldött egy bokacsellel, majd kilenc méterről a jobb alsót vette célba, de Tóth Balázs óriási bravúrral leért a sarokra, ezzel megmentett egy pontot a csapatának.

1. félidő
29Bence Zoltán Banó-Szabó
22Jozef Urblik
3Soma Szuhodovszki
2. félidő
92Krisztián Nagy
86Alex Szabó
84Barna Tóth
84Soma Szuhodovszki
83Artem Favorov
79Márió Zeke
75Alex Szabó
74Alexandru Baluta
74Tamás Kiss
73Bence Batik
73Lamin Colley
72Levente Martin Vágó
63Jozef Urblik
57Bence Zoltán Banó-Szabó
47Márió Zeke
46Yoell van Nieff
Összeállítások
Puskás Akadémia FC4-3-3
Kecskeméti TE5-3-2
Football Pálya
7
Tamás
Kiss
8
Jozef
Urblik
10
Alexandru
Baluta
19
Artem
Favorov
18
Marius
Corbu
2
Mohammed
Mezghrani
97
György
Komáromi
17
Patrizio
Stronati
1
Balázs
Tóth
95
Marcell
Major
6
Yoell
van Nieff
20
Bence
Varga
55
Bálint
Katona
23
Mihail
Meshi
21
Mykhaylo
Ryashko
7
Máté
Katona
8
Bence
Zoltán Banó-Szabó
10
Krisztián
Nagy
12
Gábor
Szalai
15
Alex
Szabó
16
Levente
Martin Vágó
18
Csaba
Belényesi

Puskás Akadémia FC

Kezdők
7Tamás Kiss
74
8Jozef Urblik
63
22
10Alexandru Baluta
74
19Artem Favorov
83
18Marius Corbu
2Mohammed Mezghrani
97György Komáromi
17Patrizio Stronati
1Balázs Tóth
95Marcell Major
6Yoell van Nieff
46
5Bence Batik
73
24Tamás Markek
9Lamin Colley
73
12Shahab Zahedi
13Jevhenyij Kicsun
21Jakov Puljic
67Balázs Bakti
77Alen Skribek
Cserék

Kecskeméti TE

Kezdők
20Bence Varga
55Bálint Katona
23Mihail Meshi
21Mykhaylo Ryashko
7Máté Katona
8Bence Zoltán Banó-Szabó
57
29
10Krisztián Nagy
92
12Gábor Szalai
15Alex Szabó
86
75
16Levente Martin Vágó
72
18Csaba Belényesi
22Barna Tóth
84
29Soma Szuhodovszki
84
3
77Márió Zeke
79
47
1Ádám Varga
46Roland Kersák
2Milán Sági
4Attila Grünvald
6Danilo Pejovic
11Levente Szabó
19Gábor Buna
31Benjámin Győri
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista