Különleges évfordulója van ma Szijjártó Péternek

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésén New Yorkban
Vágólapra másolva!
Napra pontosan 8 éve, hogy Szijjártó Péter letette a külügyminiszteri esküt az Országgyűlés előtt. Mindez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta ő a leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminiszter Magyarországon - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Mi volt az első meghökkentőbb intézkedése a hivatalba lépést követően?

– Az egyik első ilyen intézkedés az lehetett, amikor a protokollraktárat lecseréltük, és a különböző porcelánok helyét átvették a Puskás Ferenc nevéhez kötődő labdák, mezek és ajándéktárgyak. A külügyi protokollban fontos helye van az ajándékozásnak, amire általában a tárgyalásokat követően kerül sor, és tapasztalatból mondhatom, hogy a külügyminiszter-kollégák sok helyen őszinte, gyermeki örömmel fogadják a Puskás-labdákat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésén New Yorkban Forrás: Sziijártó Péter/Facebook/Király Márton

Sőt, amikor legközelebb megyek az adott országba, általában azt látom, hogy ezek az ajándékok központi helyre vannak kitéve az adott minisztériumban. De van olyan külügyminiszter is, aki büszkén meséli, hogy valamelyik gyereke elvitte az ajándékokat, és azóta mondjuk Puskás-mezben jár iskolába, vagy azt a labdát rugdossa.

Cserébe is focis dolgokat szokott kapni?

Igen, hozzá kell tenni, hogy most már gyakorlatilag a FIFA-nak, vagy az UEFA-nak nincsen olyan tagszervezete, ahonnan ne lenne meg mondjuk egy adott ország válogatottjának meze Szijjártó felirattal, és a 30-as vagy a 10-es számmal.

Melyiknek örült a legjobban?

– Mindegyiknek természetesen, de a legmaradandóbb talán az volt, amikor az egyik szomszédos ország Házelnöke – aki közismerten titkosszolgálati háttérrel is rendelkezik – két komplett szerelést, tehát mezt, gatyát és még zoknit is adott nemzeti válogatottja színeiben a gyerekeimnek.

Az akkor hétéves Petinek "Péter 7"-es felirattal, a négyéves Patriknak pedig "Patrik 4"-es felirattal, ráadásul minden pontosan a méretére szabva, minden stimmelt. Mondtam is neki, hogy mennyi mindent tud rólam, mire ő csak annyit mondott, hogy elképzelésem sincs, hogy mennyit...

Van még olyan emlékezetes pillanat, amit fel tud idézni?

– Volt egy nyári vasárnap, amikor a balatongyöröki strandon voltunk a családdal, és ekkor volt a BMW igazgatótanácsának az ülése is Németországban. Rengeteg tárgyalás volt már mögöttünk, mindenki nagyon izgatott volt és tudtam, hogy ezen az ülésen végre döntés születhet. Ezért megkértem a személybiztosító kollégát, hogy ha úgy alakul, kérem, ezúttal figyelje a mobiltelefont is, és ha az adott számról jön a hívás, szóljon. Épp' a gyerekekkel voltam a vízben, amikor hirtelen látom, hogy nagy erővel fut felém, magasra tartva a telefont. Felvettem és végül így, derékig a Balatonban derült ki, hogy Debrecen nyerte a beruházást, Magyarországon épül fel a BMW új gyára.