Ilyen még nem volt: hatalmas ütközés lesz az űrben holnap

Dimorphos
A NASA első éles bolygóvédelmi tesztje óriási jelentőségű
Vágólapra másolva!
Hétfőn ütközik neki szándékosan a NASA egy űrszondája a Földtől mintegy 11 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidának, hogy megváltoztassa annak pályáját.
Vágólapra másolva!

Óriási jelentőségű lesz a teszt a bolygóvédelem szempontjából

A művelet kulcsfontosságú tesztje annak, képesek vagyunk-e megakadályozni, hogy egy kozmikus objektum elpusztítsa a földi életet. A Double Asteroid Redirection Test (DART) űrhajó tavaly novemberben indult Kaliforniából, és hamarosan eléri célpontját, amelybe nagyjából 23 000 kilométer/órás sebességgel fog becsapódni.

A NASA első éles bolygóvédelmi tesztje óriási jelentőségű Forrás: NASA/JPL-Caltech

Valójában a 800 méter átmérőjű Didymos nevű aszteroida és a körülötte keringő kisebb, Dimorphos aszteroida sem jelent veszélyt a Földre, mivel a páros a Nap körül kering, és a Földet legfeljebb 11,2 millió kilométerre közelíti meg. A NASA azonban fontosnak tartotta, hogy még az előtt elvégezzen egy ilyen kísérletet, mielőtt tényleg szükség lenne rá. A DART űrszondát 2021. november 24-én indították útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX Falcon-9 rakétájával.

A Dimorphos méretét szemléltető ábra Forrás: ESA/European Space Agency

A kisautó-nagyságú szonda 10 hónap alatt tette meg a 11 millió kilométert, hogy összeütközzön a 160 méter átmérőjű Dimorphos aszteroidával.

A két aszteroidát két évtizede fedezték fel.

A páros először az "ikrek" (Didymos) nevet kapta, később a kisebb aszteroidát Dimorphosnak nevezték el, aminek jelentése "kettős alak", és arra utal, hogy ez az első égitest, amelyet az emberiség két formában fog megismerni: a becsapódás előtt, ahogy a DART látja, és ahogyan majd az Európai Űrhivatal (ESA) Héra missziója fogja látni néhány évvel később.

Élőben fogják közvetíteni a történelmi jelentőségű becsapódást

A kutatók azt remélik, hogy az ütközés következtében 10 perccel lerövidül a Dimorphos keringési ideje a Didymos körül, de már 73 másodperces változást is sikernek tartanának. Jelenleg a Dimorphos 11 óra és 55 perc alatt kerüli meg a Didymost. Egy több millió kilométerre lévő égitest esetében már egy kis lökés is elég lehet ahhoz, hogy annak röppályáját biztonságossá változtassák.

A kettős rendszerű aszteroida páros művészi ábrája. A kisebbe csapódik hétfőn a NASA űreszköze Forrás: NASA/JPL-Caltech

Azért esett a választás a Dimorphosra,

mert mérete hasonló azokhoz az aszteroidákhoz, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a Föld számára.

A kutatók jelenleg nem tudnak egyetlen olyan kisbolygóról sem, amely a belátható időn belül a Földnek csapódhatna, ám 27 ezer aszteroidát azonosítottak bolygónk közelében, és ezek közül több mint 10 ezernek az átmérője meghaladja a 140 métert.

Az ütközést élőben fogja közvetíteni a NASA Forrás: NASA/JPL-Caltech

Ezen kívül lehet még számos olyan apró égitest, amelyet eddig nem észleltek. "Ez egy izgalmas időszak, nemcsak az űrhivatal számára, hanem az űr és az emberiség történetében is" - mondta Lindley Johnson, a NASA bolygóvédelemért felelős munkatársa csütörtökön az újságíróknak. Ha minden a terveknek megfelelően történik, a becsapódás közép-európai idő szerint hétfőn 23 óra 14 perckor történik meg, és a NASA élőben közvetíti.

(Forrás: MTI/AFP)