Két kisfiú rabolt ki egy harmadikat Emődön

Vágólapra másolva!
Egy 12 éves fiú a 11 éves társával együtt az utcán támadott meg egy iskolába tartó kisdiákot. Megverték, és elvették tőle a pénzét.
Vágólapra másolva!

A fiú és a társa tavaly novemberben, az egyik reggel Emődön követtek egy iskolába siető fiút és egy lányt, hogy pénzt szerezzenek maguknak. Amikor utolérték őket, az egyik támadó azt mondta a fiúnak, hogy megvagy, majd megkérdezte, hogy van-e nála pénz. Erre a fiú azt válaszolta, hogy nem ad neki.

A 11 éves rabló megragadta a vállát és rángatni kezdte, majd lökdöste és meg is rúgta.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fiú a földre esett, amit kihasznált a támadó és átkutatta a táskáját, ruháját, végül elvett tőle 500 forint aprót.

Ezek után a gyerekek elmenekültek.

Az ügyészek rablás miatt emeltek vádat a 12 éves fiú ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság bocsássa próbára és rendelje el pártfogó felügyeletét. Társa ellen a rendőrség megszüntette az eljárást, mivel még gyermekkorú, így nem büntethető.