Sikerül. Végre sikerül. Ági néni elégedett, bólint, tökéletes volt. Válogat, melyik legyen a következő gyakorlat - Tamási Áron, Jókai Mór, Ady, Tolsztoj, Dosztojevszkij vagy Goethe-idézet? Nem, teljesen más akad a kezébe, a rettegett beszédtechnika-gyakorlat. Először a dupla mássalhangzókat gyakoroljuk, aztán a zöngéket. Csendül-kondul, csendülj-kondulj, perdül-fordul, perdülj-fordulj!, csengett-bongott, csengess-bongass! csillant-villant, csillants-villants! csurran-cseppen, csurranj-cseppenj! csurrant-cseppent, csurrants-cseppents!
Nehéz. Fáradok. Ági néni biztat, olvassam csak, figyeljek a zöngékre.
Leteszem a papírt. Ági néni, mesélj, mindig rádióban szerettél volna dolgozni? Nevet, inkább beszélne írókról, költőkről, zeneszerzőkről, operákról - óriási operarajongó -, és képzőművészetről, de az életéről, saját magáról kevésbé akar mesélni. De csak erősködöm, mondja el, hogyan lett ő a nagybetűs Hang, amit mindenki felismer.
Hát, hogyne ismernék fel a hangját a cipőboltban, a közértben vagy bárhol, hiszen négy évtizeden át szólt az emberekhez a Magyar Rádióban, ő volt a Delta női narrátora, csaknem százötven külföldi film stáblistáját olvasta fel. Ő a búgó alt, és ez az összetéveszthetetlen hang mindenkinek a fülében cseng.
Ági néni halkan és lassan kezd mesélni. A szülei Temesvárról menekültek Magyarországra, amikor a magyar férfiakat is elkezdték besorozni katonának. Édesapja azt mondta: ő bizony nem lő magyarokra. Átszöktek a határon. Gyermekkorát egy ideig Kevermesen töltötte, ahol nyáron lovagolt, télen csilingelő lovas szánon suhant - amikor pedig beesteledett, olvasott. Mielőtt elkezdte volna az első osztályt, már minden betűt ismert.
"A felső tagozatot Budapesten kezdtem... Nagy hidegek voltak télen, mindig fáztunk. Hárman voltunk testvérek, és felváltva jártunk szénért. Tudtam, hogy ebből a nyomorúságból csak tanulással lehet kitörni."
Az 1956 forradalomról nehezen beszél. Azt mondja, szemben lakott egy család, akinek volt egy 16 éves fia. Kislányként az ablakból látta, ahogyan a fiú véres holttestét az apja talicskán tolta haza.
"Aztán 1957-ben újra indult az iskola. A hetes jelentett, hogy az osztály létszáma ennyi és ennyi, hiányzik egy. A tanítónő mondta, hogy leülhetünk. De senki nem ült le. Tudtuk, hogy az az egy hiányzó gyerek már sosem jön iskolába. Állva maradt az egész osztály. A tanítónő felállt a székről, néhány percig állva maradt, aztán a kezével intett, hogy leülhetünk."
A gimnáziumi évekről már vidámabban mesél. Irodalomból, történelemből kitűnő volt, a matematika azonban nehezebben ment.
De hogy sikerült az érettségi matekból? - kérdezem, mire nagyot nevet.
"Az nagyon érdekes volt..." - mondja.
"Kérdezte a vizsgáztató tanár, hogy maga mi akar lenni? Színész - válaszoltam -, semmi más, csakis színész. A tanár azt mondta: Na, akkor mondja, mennyi a négyzetgyök kettő értéke? Gondolkodtam, és azt mondtam: hát, az nagyon sok. Kimondhatatlanul sok. A vizsgáztató csóválta a fejét, aztán így szólt: mondjon inkább egy verset. Elmondtam Babits Cigánydalát. Így érettségiztem matematikából."
A színművészeti főiskolára jelentkezett, de nem vették fel. Jelentkezett vidéki színházaknál, és a szolnoki Szigligeti Színház szerződtette. Csodálatos éveket töltött ott, olyan partnerekkel, mint Somogyvári Rudolf és Mensáros László, akivel jó barátságban is volt.
Aztán egy újsághirdetésben olvasta, hogy a Magyar Rádió bemondókat keres. Több ezer jelentkező közül választották ki, és 1965. január elsejétől évtizedeken át a rádióban dolgozott.
"Nagy kitüntetésnek éreztem, hogy a Magyar Rádióban dolgozhattam, hiszen csodálatos emberek - színészek, képzőművészek, zenészek - vettek körül. Ágikám, kezét csókolom, Ági - kiáltotta a Pagodában Bessenyei Ferenc vagy Sinkovits Imre, aztán az adások után még hosszasan beszélgettünk egy kávé mellett művészetről, színházi darabokról, zeneművekről."
A Deltáról kérdezem - mert hogy a Delta című tévéműsor női narrátora volt szintén évtizedekig.
"Nagyon szerettem. Nem volt idő arra, hogy bakizgassunk. Nagyon felkészültnek kellett lenni, a legnehezebb tudományos szöveget is hibátlanul kellett felolvasni - műfajba helyezve, tökéletesen hangsúlyozva. Hidd el, hogy nem tudnék a nanométerekről, vagy orvosi felfedezésekről beszélni, de amikor az erről szóló szöveget olvastam, azt tökéletesen érthetően kellett elmondani."
Aztán arról mesél, hogy később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen retorikát oktatott, amit nagyon szeretett.
"Szerettem a gyerekeimet" - így említette a tanítványokat... "gyerekeim." "Csodálatos dolog a szép magyar beszédet tanítani." - mondja.
A műveletlenség, a nyelvi helytelenség, a magyartalanság bosszantja.. "Azon dolgozom, hogy ezen segítsek, javítsak." - mondja.
Ági néni sóhajt - egy pillanatra csend lesz. Aztán folytatja: ha az Isten becsuk egy ajtót, akkor kinyit egy másikat. Így volt ez az egész életében. Mert hogy egy betegség miatt már nem tudott rendszeresen Piliscsabára, az egyetemre járni. Ekkor viszont a Hír Tv kereste meg: műsorvezetőket, riportereket tanított tizenhárom évig.
Így mondja: 2015-ben a kemény váltás napján hagyta ott a Hír televíziót.
Ekkor egy újabb kapu nyílt meg - az MTVA kereste meg, hogy vállalja el a Montágh Testület elnöki tisztségét.
Többet nem mesél, mára ennyi, olvassak újra - mondja -, legalább még egyszer olvassam el azt a fránya, nehéz szöveget a zöngékkel. Jó, ez jó volt - bólint. Aztán hozzáteszi:
"ne elégedj meg a középszerűséggel. Mindig törekedj arra, hogy a legjobb legyél. Ne add fel soha. Tegyél rendet a lelkedben, és ha az kisimult, utána vágj bele a feladatba."
Néhány hete beszéltem vele telefonon. Tanácsot kértem tőle, és mint mindig, most is bátorító, kedves, megnyugtató volt, és persze, hogy segített.
A hangja viszont csendesebb volt... váratlanul újra mesélni kezdett.. De nem a szakmáról, a díjairól, a munkáról, hanem arról, ami számára a legfontosabb.
"A családomra vagyok a legbüszkébb. Mindent megtesznek értem, áldja meg őket a jó Isten."
Vadász Ágnes elment. Régi felvételeken hallgatom a hangját, és figyelem, hogyan ejti a dupla mássalhangzókat, a zöngéket... Tanulok. Tőle tanulok.
Vadász Ágnes temetése október 7-én lesz a pesterzsébeti temetőben.