Szijjártó Péter: A kormány továbbra sem járul hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság ülésezéséhez

Vágólapra másolva!
Évek óta világos, hogy a magyar kormány egészen addig nem járul hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésezéséhez, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják az őket megillető jogokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben az M1 aktuális csatornán élőben közvetített nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a NATO külügyminiszteri üléséről nyilatkozva, újságírói kérdésre válaszolva megerősítette a Financial Times című brit lap értesüléseit, amelyek szerint

Magyarország ezúttal sem járult hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság összehívásához,

így az ukrán külügyminiszter csak a munkavacsorán vesz majd részt.

- szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

amióta kitört az ukrajnai háború, azóta mindenki láthatja, tapasztalhatja, hogy hazánk nem emlegeti fel a kárpátaljai magyarok jogaival kapcsolatos kérdéseket.

- fogalmazott.

- közölte, aláhúzva, hogy a kormány továbbra is rendkívül fontosnak tartja az ukrajnai magyar kisebbség jogainak biztosítását.
A miniszter végül arról számolt be, hogy a NATO-Ukrajna Bizottság ülésével kapcsolatban egy informális, úgynevezett non-paper jellegű kezdeményezést tettek, amelyet Magyarország és Törökország nem írt alá.

- mondta.