Hatalmas tűz a maglódi Auchanban, ki kellett menekíteni többszáz embert

Vágólapra másolva!
Tűz volt egy maglódi áruházban csütörtök este, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy több mint ötszáz embernek kellett elhagynia az épületet. Az MTI úgy tudja, hogy a tűz az Auchan-áruházban keletkezett.
Vágólapra másolva!

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az áruház pékségrészlegének egyik elektromos kemencéje gyulladt ki. A tűzoltók kiérkezéséig a lángok kialudtak, azonban füsttel telítődött az áruház, emiatt 512 vásárlónak és 36 dolgozónak kellett elhagynia az épületet. A tűzoltók jelenleg az átszellőztetést végzik - tette hozzá.