Drámai helyzetbe került a Neoton Família énekesnője, a házát is el kellett adnia

A volt Neoton-tag, Pál Éva könnyezve mesélte el, hogyan jutott háza elárverezéséig
Vágólapra másolva!
Pál Éva nehéz éveket tudhat maga mögött. Negyvenegymilliós devizahitelétől megszabadult, nem maradt fedél nélkül sem, azonban egy korábbi adósság élete végéig terheli a nyugdíját. 28 500 forint nyugdíjat kap kézhez, mégsem panaszkodik - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A Neoton Família énekesnője éveken át küzdött a magasra ugrott devizahitelével. A 10 milliós kölcsönből 41 milliós tartozás lett, amit havonta 170 ezer forinttal törlesztett. Legalábbis megpróbálta. Mindent elkövetett, hogy egyezségre jusson a végrehajtóval, kisebb összeggel vállalta volna adóssága megfizetését, mindhiába. Imádott házától végül búcsút kellett vennie.

– mesélte az énekesnő.

„Így nem a bank vitte, ki tudtam fizetni a tartozást és a megmaradt pénzből vásároltunk egy kisebb házat. Nagyjából 15 végrehajtás volt rajta, ezért tudtunk nyomott áron hozzájutni. Óriási mázlim volt: megszabadultunk a hiteltől. Hónapok teltek el, mire észrevettem, hogy megkönnyebbültem, mire felfogtam, az új otthonunk már megvan, és onnan nem fognak kitenni minket” – mondta a Borsnak sóhajtva Éva.

Többször kellett talpra állnia

A ház azonban el volt hanyagolva, az énekesnő beköltözésük után azonnal felújításba kezdett. Ebben sem volt szerencséje, ugyanis szakemberek helyett kóklerek kerültek az útjába.

– mondta a Neoton egykori sztárja, aki az első vállalkozásából eredő felhalmozott tartozástól nem tudott megszabadulni.

Forrás: TV2

„Naivan csináltam egy közös vállalkozást, de inkorrekt partnert találtam. Egy 1 millió forintos kiegyenlítetlen számlából 3,5 milliós tartozást lett, és végrehajtás alá került. A különbözetet a 49 ezer forintos nyugdíjamból vonják,

így életem végig a 28 500 forintos minimumnál nem fogok többet kapni.

De nem akarok panaszkodni, mindig megoldottam mindent, és a fiam óriási segítség számomra. Nagy iskola volt ez nekem, tanultam belőle. Mindig is dolgoztam, most az egyik szolidaritási mozgalom etikai bizottságának vagyok az elnöke, juttatás nélkül. Nagy reményeim és terveim vannak, remélem, a színpadon is kapok lehetőségeket idén” – mondta.

Az igazi társ mindig is hiányzott az életéből

Éva súlyos nehézségei ugyan már a múlté, de arra nem találja a választ, miért kapta mindezt a sorstól.

„Hetven fölött elgondolkodik az ember, mi miért történik. Két dolog volt mindig fontos számomra: az éneklés és a család. Mindkettő megadatott, hiszen a karrierem is magasra szárnyalt, boldog édesanya vagyok, azonban az a fajta biztonság, amit egy támogató, megértő társ jelent, mindig is hiányzott. Nem volt, aki megfogja a kezem és azt mondja, itt vagyok melletted. Ez nem jött össze” – fűzte hozzá.