Késelés az öltözőben, horror a pályán, Dárdai Pál visszatérhet a kispadra

Hertha BSC - SC Freiburg Sports soccer Bundesliga Single Happy disappointed Horizontal SERIOUS, Dárdai Pál, Hertha BSC
Dárdai Pál nagyon nehéz helyzetben van
Vágólapra másolva!
Elképesztő hétfő van mögöttünk, annyi minden történt, hogy szinte lehetetlen a három legfontosabb hírt kiemelni a termésből. Nem csoda, ha több lesz háromnál.

A Hertha a városi rivális Union Berlintől elszenvedett vereséget követően megköszönte Fredi Bobic munkáját, de egyelőre edzőt nem váltottak Berlinben, ami a korábbi magyar szövetségi kapitány Lothar Matthäus szerint már nem biztos, hogy sokat várat magára. És ki más lenne a kispadra a legalkalmasabb edző, amikor a kieséstő kell megmenteni a csapatot, mint a 2021 novemberében menesztett Dárdai Pál? Matthäus szerint nyilvánvaló megoldás lenne Dárdai Pál kinevezése,
akinek a kötődésére nem is kell talán külön kitérni.

Itt az idő a visszatérésre? Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

Ilyet még nem hallottunk, legfeljebb csak Dél-Amerikából: óriási káoszba fulladt és vérfürdővel ért véget a spanyol alacsonyabb osztályban megrendezett Unión Pedro Hidalgo-CD Firgas futballmérkőzés. A meccs után a vendégcsapat edzőjének késsel okozott sérülést az egyik feldühödött szurkoló.

Az ausztrál A-Liga azért került a figyelem középpontjába, mert az Adelaide sztárja, Juande borzalmas lábtörést szenvedett a Melbourne City ellen meccsen, azonban a gyors segítség helyett a mentőautónak 13 percébe telt megérkezni a sérült játékoshoz.

Természetesen zajlik a Piqué-Shaqira háború, ahol most, legalábbis anyagiak terén a kolumbiai énekes nő áll nyerésre, aki elképesztő összegeket keresett a korábbi Barcelona-sztárt alázó dalával. Hogy ezért vagy másért, de az énekesnő egy táncos videót posztolt az Instagram-oldalára, a szövegben pedig üzent a világ- és Európa-bajnok focistának.

Cristiano Ronaldóról új edzője mondott elképesztő dolgot, míg a hatszoros válogatott magyar középpályás elkeserítő vallomással állt elő.