Újabb részletek derültek ki Kulcsár Edina és Csuti szakításáról

Kulcsár Edina Szabó András Csuti
Vágólapra másolva!
Nem 2022 elején történt a szakítás, ahogy sokan hitték. 
Vágólapra másolva!

A tévéből ismert páros időközben már elvált, a volt szépségkirálynő már G.w.M-től terhes, egykori férje pedig más nőknél próbálkozik, összejött például Szorcsik Vikivel is. Kulcsárék szakítása azonban nem 2022 elején történt, ahogy sokan hiszik, hanem már korábban.

Kulcsár Edina, Szabó András Csuti Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Mikor Csuti barátom szétment a feleségével, akkor az első voltam, aki hívta, hogy jöhet hozzám, amíg nincs jól, és el akarja rendezni magában a dolgokat. Ez karácsonykor volt" – mondta Bochkor műsorában Curtis, tehát mint kiderült, Edina és Csuti már az ünnepeket is külön töltötték, és csak fél hónapra rá jelentették be a szétválásukat.

Forrás: Bors