Ötödével csökkenti egyes termékei árát egy népszerű magyar üzletlánc

ALDI, áruház, Eger
Az klímasemleges ALDI-üzlet Magyarországon
Vágólapra másolva!
A nemzetközi tej- és beszerzési piacon az utóbbi napokban kialakult árcsökkenésre reagálva, az Aldi Magyarország a mai naptól jelentősen, 20 százalékkal csökkenti a kínálatában a legkeresettebb vajak árát. Az alacsonyabb árak a nemzetközi és a magyar forrásból érkező vajak esetében egyaránt érvényesülnek és nem akciós, hanem tartósan alacsony árak lesznek - írja az Aldi közleményében.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi napokban jelentős változás ment végbe a nemzetközi tejpiacon. A nagyobb mennyiségben előállított nyerstej miatt egyrészt megnőtt a kínálat, ami a nyerstej árának csökkenéséhez vezetett. Másrészt januárban számos beszállítói szerződés lejárt.

Az Aldi Magyarország alacsonyabb beszerzési árakat ért el,

ezért a mai naptól jelentősen, 20 százalékkal csökkentette a két legnépszerűbb, nemzetközi beszerzésű, 82 százalékos Desira és Milfina saját márkás vaj árát, így ezek 1.199 forint helyett ezentúl 959 forintba kerülnek.

A klímasemleges Aldi-üzlet Magyarországon Forrás: ALDI

Ugyancsak csökkentette az áruházlánc a magyar beszerzésű, 60 százalékos zsírtartalmú, 100 grammos saját márkás Kokárdás vaj árát, ami 479 forint helyett mostantól 383 forintba kerül.

Ez a három népszerű saját márkás termék adja az áruházlánc teljes vajforgalmának több mint felét,

így a vásárlók a legkedveltebb vajakat a mai naptól már valamennyi üzletükben jelentősen olcsóbban tudják beszerezni.

Bízom abban, hogy a vajárak csökkenése csupán a kezdet, és a tejtermékek, illetve általában az élelmiszerek esetében további árcsökkentéssel tudjuk támogatni a fogyasztókat" – mondta Bernhard Haider, a vállalat országos ügyvezető igazgatója közleményük szerint.