Nagy bejelentést tett a Magyar Posta

Jelentős fejlesztést valósított meg a Magyar Posta a csomagautomaták számának 450-re növelésével
Jelentős fejlesztést valósított meg a Magyar Posta a csomagautomaták számának 450-re növelésével
Vágólapra másolva!
400 egységes csomagautomata hálózatbővítést teljesített sikeresen a Magyar Posta Zrt, így összesen már 450 MPL csomagautomata áll az ügyfelek rendelkezésére. Ezzel kilencszeresére nőtt a csomagautomata hálózat kiterjedtsége. A társaság március 27-én telepítette utolsó, tervezett csomagautomatáját a Hűvösvölgyi Szolgáltatóháznál.
Vágólapra másolva!

Az e-kereskedelem dinamikus fejlődése Magyarországon az elmúlt négy évben több mint 18%-os éves átlagos forgalomnövekedést eredményezett, ahol a nem háznál történő kézbesítési szolgáltatások egyre jobban előtérbe kerültek. Erre reagált a Magyar Posta Zrt., amikor logisztikai infrastruktúrájának innovatív fejlesztése részeként 2022 nyarától további csomagautomaták telepítésébe kezdett.

A társaság a már meglévő 50 működő automatája mellé további 400-at telepített országszerte.

Az automaták a fővárosban, az agglomerációs településeken, illetve vidéki nagyvárosokban, jellemzően kiemelt forgalmú helyeken (bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési csomópontokon, benzinkutaknál és pénzintézetek közelében) kerültek elhelyezésre. Az automaták általában kültéren állnak, ezzel is megkönnyítve azok igénybevételét az ügyfelek számára és biztosítva, hogy a nap 24 órájában lehessen csomagot átvenni és feladni.

Jelentős fejlesztést valósított meg a Magyar Posta a csomagautomaták számának 450-re növelésével Forrás: Magyar Posta

Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója a fejlesztés kapcsán elmondta: „A Magyar Posta Zrt. csomaglogisztikai tevékenységében kiemelt szerepe van az e- kereskedelemben megvásárolt áruk hatékony célba juttatásának, de megoldást kínálunk azon ügyfeleink számára is, akik maguk szeretnék egyszerűen feladni saját csomagjaikat. A gyors és pontos kézbesítés mellett pedig a legfontosabb feladatunk, hogy országszerte biztosítsuk ügyfeleinknek az átvétel rugalmasságát is a nap 24 órájában. A Posta mintegy 450 csomagautomatája ezt az elvárást teljesíti."

A Magyar Posta Zrt. folyamatosan azon dolgozik, hogy – az egyetemes szolgáltatás magas színvonalú ellátása mellett – a kiscsomaglogisztikai piacon is versenyképes, modern, minőségi szolgáltatásokat nyújtson és a digitális ügyfélélmény mellett figyelmet fordít a kényelem megőrzésére is - áll a vállalat közleményében.