Egyike az 50 legkeresettebbnek

2022.09.26. 14:28

Bűnözői toplistára került egy szegedi nő

Nem vonult börtönbe egy szegedi nő, pedig a bíróság elítélte. A 35 éves asszony így került fel az 50 legkeresettebb magyarországi bűnöző listájára. Ráadásul a férje is szökésben van, akivel együtt követték el a bűncselekményeket.

Suki Zoltán

Nem akart börtönbe vonulni, így került a listára. Fotó: Police.hu

Ismét két szegedi születésű ember szerepel az ötven legkeresettebb magyar bűnöző listáján. Az egyik Vrbovszkiné B. Nagy Anita, aki könnyű pénzszerzésben gondolkozhatott, amikor úgy döntött, hogy hamisított termékekkel üzletel majd. A 35 éves asszony azonban sokakat átverhetett a rossz minőségű árukkal, mert lebukott, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ügyészség vádat emelt ellene áru hamis megjelölése miatt, a bíróság pedig börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet kimondásakor azonban nem tartották bent, hanem otthon kellett várnia a „behívóra”. Csakhogy a nő úgy döntött, hogy nem szeretne éveket rácsok mögött tölteni, ezért eltűnt, azóta is keresik. Összesen három elfogatóparancsot adtak ki ellene, mindhármat még 2021-ben.

Érdekes, hogy a bűncselekményeket nem egyedül követte el, hanem a férjével. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy ugyanezért a bűncselekményért van kiadva szintén három elfogatóparancs a 39 éves Vrbovszki Viktor ellen. A férfi egyébként a Békés megyei Medgyesegyházán született.

A másik szegedi születésű toplistás bűnözőt pedig kábítószer kereskedelem miatt keresik. A most 27 éves Kormányos Erik Tibor ellen azért adtak ki elfogatóparancsot, mert azzal gyanúsítják, hogy társaival együtt 2020-ban és 2021-ben Kecskemét és Kecel melletti tanyákon termesztett kábítószert, amivel kereskedtek is.

A bűnözői toplistára több szempont alapján válogatták össze az ötven embert. Például hogy legalább öttől tíz évig terjedő büntetéssel fenyegetett bűncselekmény miatt keressék, vagy már jogerősen elítélték, csak nem vonult börtönbe, esetleg különös, többszörös vagy erőszakos többszörös visszaeső.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában