Rezsi

2022.12.03. 11:30

Januártól bezár a színház, lakat kerül több egri intézményre is a számlák miatt

Költözések, intézménybezárások jelentik a védelmet a túl magas számlákkal szemben.

Szabadi Martina Laura

A Gárdonyi Géza Színház bezárni kényszerül majd a jövő év elején

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A növekvő energiaárak miatt az önkormányzatok is takarékosságra kényszerülnek, hogy beleférjenek a költségvetésbe. Sok város és azok cégei is rögzített áron vásárolják még az energiát, ám nem mindenki ennyire szerencsés. A szerződések némelyike ráadásul már december végén lejár, ahogy Eger esetében is történik ez a villamosenergiával. A megyeszékhely januárban már több mint 200 forintot fizet kilowattóránként az intézmények ellátására szolgáló energiáért, a jövő pedig ködös, ugyanis az új szerződés már nem rögzített árú. 

Mirkóczki Ádám polgármester hónapok óta azt hangoztatja, hogy be kellene zárni egyes intézményeket, például a strandot. Az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottságnak asztalára viszont a strandot és az uszodákat üzemeltető Eger Termál Kft. egy olyan jelentést tett, amely szerint a bezárással kieső bevétellel több pénz lenne oda, mint amennyit megspórolnának. 

Az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. viszont az elsők között húzta össze a nadrágszíjat, másik telephelyre költözött ugyanis észak-magyarországi régió egyik legnagyobb rehabilitációs foglalkoztatója havi 25 millió forintot spórol a távfűtésen azzal, hogy elköltöztek másik épületbe, az Ady Endre útra, egy kihasználatlan, kisebb ingatlanrészbe. 

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ januártól márciusig bezárja a Forrást, januártól májusig pedig a Vitkovics házat. Az Egri Városi Sportiskola a Felsővárosi Sporttelepet már december 1-től zárva tarthatja jövő január végéig. Várhatóan szintén ez lesz a sorsa a körcsarnoknak is. A Harlekin bábszínház januártól február végéig, a Gárdonyi Géza Színház januártól március közepéig zár be, a Bartakovics Béla Közösségi Házban igényelhetnek helyet ez idő alatt az intézmények. 

A Bródy Sándor Könyvtár Gyermekkönyvtára és a Dobó István Vármúzeum Várműhely és Palota kiállítóhelyei szintén januártól március végéig tart zárva. A Felsővárosi Fiókkönyvtár működését is szüneteltetik. A közgyűlés felkérte az Életfa Környezetvédő Szövetséget, hogy a Civil Házat ideiglenesen zárja be ugyanerre az időszakra, de nem tiltották meg a használatát. Mindemellett felkérték az Egri Kulturális és Művészeti Központot, illetve a Bródy Sándor Könyvtárat, hogy működő telephelyeiket szabad kapacitásuk függvényében átmenetileg vonják be a bezárt intézményi telephelyeken tervezett programok, rendezvények megvalósításába. 

Ostoroson már a közvilágításon is spórolni próbálnak, vélhetően azért meri meghozni ezt a lépést az önkormányzat, mert a település közbiztonsága alapvetően jó. Az intézmények saját intézkedési csomagot állítottak össze, a gyermeknevelési intézmények kivételével munkaidőben legfeljebb 20 fokra fűtik a helyiségeket. December 24. és január 8. között pedig zárva tartanak. Az Alapszolgáltatási Központban ebben az időszakban csak a házi segítségnyújtás biztosított. A fogorvosi rendelőben pedig ügyeletet lesz. 

Gyöngyösön átfogó energiacsökkentési intézkedéscsomagot fogadott el a képviselő-testület. Az intézkedések valamennyi, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanra, intézményre és gazdasági társaságra kiterjednek. 

Az önkormányzati fenntartásban működő épületekben napközben legfeljebb húsz fokra fűtik fel a helyiségeket, munkaidőn túl pedig 16 fokra. A gyermekintézményekben, óvodákban és bölcsődékben 22 fok lesz. Az óvodák nyitvatartási ideje csökken, reggel hat és délután öt óra között látják el a gyerekek felügyeletét, december 22-e és január 8-a között ezek és a bölcsődék is zárva tartanak, a polgármesteri hivatalban is igazgatási szünetet rendelnek el. 

A Gyöngyösi Sportfólió Kft. sportlétesítményeiben a sportági szövetségek előírásait betartva legfeljebb 18 fok a hőmérséklet, a városi strandot kivéve, ahol a fedett uszodában a 33 méteres úszómedence és a tanmedencék üzemelnek. A Vachott Sándor Városi Könyvtár október 15-étől rendkívüli téli nyitvatartásra állt át. A könyvtár szombat déltől kedd délig, 72 órán át folyamatosan zárva tart. Kedden 12 és 17, szerdán, valamint pénteken 9 és 18, csütörtökön 9 és 16, szombaton pedig 9 és 12 óra között tart nyitva, a nyolcvanasi fiókkönyvtár pedig csak hétfőnként 10 és 12 óra között. A Mátra Művelődési Központ október 17-étől a korábbi hatról heti négy napra csökkentette a nyitvatartási, keddtől péntekig 12 és 21 óra között várja a látogatókat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában