Baba-mama tábor

2023.06.07. 19:10

Babák, mamák, élmények - Két napon keresztül gyerekzsivaj töltötte meg a répcelaki művelődési házat - fotók

Beszélgetés az anyaság kihívásairól és szépségeiről, testmozgás és jó sok móka, kacagás várta azokat az anyukákat és kisgyermekeket, akik az elmúlt két napban ellátogattak a répcelaki művelődési ház baba-mama „táborába”.

Polgár Patrícia

Forrás: Unger Tamás

Gurultak a labdák, csörögtek a dobok, a hangszórókból dübörgő zene ritmusára jártak az apró és kicsit nagyobb lábak – szerdán volt a második délelőtt, amikor gyerekzsivajjal telt meg a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár színházterme. A Baba-mama élménynapokat keddre, szerdára és csütörtökre hirdette meg Boros-Horváth Bianka. – Óvónőként és kétgyermekes anyukaként is nagy álmom volt, hogy egy hasonló, közösségi babás-mamás programot létrehozzak. Szerettem volna megmutatni az anyukáknak, hogy kisgyerek mellett is bármit lehet. És hogy attól még, hogy valaki anyuka, nem szűnik meg embernek, nőnek lenni. Nekünk is vannak szükségleteink, ezzel párhuzamosan pedig a gyerekeknek is tudunk olyan élményt nyújtani, ami mind a két félnek jó – mondta el érdeklődésünkre a programsorozat ötletgazdája, majd hozzátette: amikor anyuka lett, nem szerette volna, hogy „bennrekedjen a négy fal között”. Kereste a lehetőségeket, vitte mindenfelé a gyerekeket. 

– A közös programok iránti igény különösen nagy mindenkiben a Covid-járvány óta. Mindenki vágyik a közösségre, a gyerekeknek pedig különösen fontos, hogy szociálisan érzékenyek legyenek – magyarázta. Erre pedig minden lehetősége meg is volt a kicsiknek, akik anyukáikkal érkeztek a programokra: Bianka hamarosan rendszeresen jelentkező, babáknak való fejlesztő foglalkozást indít a könyvtárban, ezzel – a MenőManóval – mutatkozott be az anyukáknak kedden délelőtt. A foglalkozást követően az anyukák a helyi védőnőkkel beszélgethettek az anyaság legfontosabb kérdéseiről. A közel húsz baba-mama páros a „tábor” második napján – szerdán – már nagyon összeszokottnak tűnt, ám mint kiderült, korábban nem igazán ismerték egymást, a hétfői ismerkedős program hozta össze őket. – Direkt úgy építettem fel a három nap programját, hogy az első délelőttön ös - szeismerkedjünk, összeszokjunk, mindenki elmondhassa, milyen magasságokat él meg édesanyaként, ahogyan azt is, hogy milyen problémákkal kell megküzdenie – magyarázta Bianka. A szerdai programon a kisgyermekekkel való mozgásra ösztönző Kanga-tréninget – ez egy kifejezetten édesanyáknak kifejlesztett edzésprogram – próbálhatták ki az anyukák, majd kézműveskedés következett. A csütörtöki zárónapon a tervek szerint a levezetés kapja a főszerepet: ugrálóvár, csillámtetkó, fejlesztő játékok, kézműves-foglalkozás várja a résztvevőket. Hadd sokasodjanak az élmények!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában