Lentulai Krisztián: Evelin a HR-ről a softra vágyik, nem a hardra

Lentulai Krisztián
Vágólapra másolva!
Kell-e nekünk softpolitika? – teszi fel a kérdést G. Fodor Gábor, mely felvetésre L. Simon László válaszolt először, tette ezt a történelem és a kultúra oldaláról megközelítve.
Vágólapra másolva!

Amikor egy kedves, húszas évei vége felé járó, fiatal női ismerősöm rendezett családi viszonyokkal, megfelelő értékrenddel (ez nem pártválasztást jelent!) úgy érvelt a számára amúgy közömbös '18-as választások után, hogy bár neki mindegy (!), ki nyert, de azért sajnálja, hogy mégis maradt a Fidesz, mert „sportszerűségi alapon" járt volna az ellenzéknek is a kormányrúd, hiszen joguk van nekik is megmutatni, mit tudnának. Ez alapján azt mondom: nagyon is kell nekünk a softpolitika. Az ismerősöm – egykori élsportolóként – fair alapon gondolkodott. Igazságosan. Értik? Mi ez, ha nem egy hollywoodi sportfilm gerince? Működik a zsáner? Ha a Jerry Maguire-re vagy a Minden héten háború című amerikai fociról szóló filmre gondolunk, működik.

Működik az egyén, és működik közösség vagy generáció szintjén is.

2018 Vona Gábor története volt, 2022 egy álságos és hiteltelen „Csak együtt!"-érzésé. Csak azért nem működött egyik sem, mert a kormányzati munka mellett annyira szilárd a lojalitás, a meggyőződés és a gravitáció a Fidesz által vésett monolit körül, hogy azt még Stanley Kubrick is megirigyelhette volna az Űrodüsszeiában. A „Kérünk egy kávét"-dumát azonban eleinte magam is viccesnek találtam a roncsderbi láttán, de jóideje kényelmeskedésnek tartom, mert tényleg semmi sem tartható fent örökké. Pláne ott, amire a vitairat rámutat.

Amit Gábor állít, azt úgy pontosítanám, hogy felületesen targetálom hozzá a korosztályt. A softban a 18-40-re kell rámenni, amíg nem késő! Hogy kik ők? Ők a Trónok harca-generáció, a Walking Dead-generáció, a munkaerőpiacon már rég megjelent Alkonyat-generáció és a már családot alapított Harry Potter-generáció. Forgatókönyv- és rendezésfüggő, hogy ezek a fogyasztók – mert identitásukat tekintve gyakran elsősorban fogyasztók, és csak másodsorban szavazópolgárok, urambocsá' állampolgárok – milyen történeteket kaptak és kapnak az arcukba, minőségit vagy gagyit, viszont azt nyakló nélkül kapják. Soha nem azokkal a 18–40-esekkel lesz problémája a jelenlegi kabinetnek, akik szerényebb körülmények között nőttek fel, és harc nekik a megélhetés, mert a mostani kurzus szociálisan baloldalibb bármelyik balos eszmét hirdető ellenfelénél. Hanem azokkal, akik a multi világában helyezkednek el, 2-3 idegen nyelven beszélnek, és – ismerve több ilyen cég politikai elköteleződését – akkora agymosást kapnak ebéd- és cigiszünetben, meetingeken és a lerészegedős céges bulikon, hogy ha ilyen körben kéne szondázni a Fidesz támogatottságát, akkor a párt gyakorlatilag nem létezne. És hogy ez a sajátos kulturális réteg, ez a két generációnyi, amúgy értelmes és picit önző embertömeg hogyan győzhető mégis meg, abban van Gábornak igazsága. A történetekkel. Muszáj kihasználni azt a felszínességet, amibe az írásom elején lévő példában olvasható közömbösség, közönyösség az ország sorsa iránt ne a dafke érzését erősítse a későbbiekben, hanem azonosulási pontokat találjon. Ez a felszínesség nem ostobaságon alapul. Ez egy visszafordítható felszínesség. Hatni lehet rájuk történelmi filmekkel? Kevésbé hiszem. Nem hoz mennyiséget. L. Simon László említi, hogy forrás bizony volt a kultúrára, ami szerinte lehet, hogy átgondolást igényelhetne a jövőben.

Mást mondok. Szánalmas vagy sem, de a Momentum nemcsak a Nolimpiával startolt el jól egy már akkor is Gyurcsány által leuralt mezőről, hanem azzal is, hogy helyes fiúkat és jó csajokat castingolt. Nem volt eleve halott dolog, hogy generációs coolsággal akarták a friss szellőt elhozni Orbánisztánba. Az olimpia megfúrása történet. Erre akartak szójalattéval leivott fazonnyírt szakállakkal és pinup-girlökkel életérzést is pakolni, hogy teljes legyen az a csomag, amitől szexi lesz az üzenet, így az újabb történet egy szimpla familiaritás-érzés lesz Gergőnek a trade marketingről és Evelinnek a HR-ről. Azzal nem számoltak, hogy a Fidesz egy számára addig kevéssé használt edzőpályán kinevelte Varga Juditot, Novák Katalint és Szijjártó Pétert. Kompetens, felelős, nyilatkozat- és vakukész karaktereket, akiknek még a munka sem büdös. Nem állítom, hogy széleskörben kedvelik ezeket a politikusokat, de a kormány itt

egy komoly hátrányt hozott ki döntetlenre.

Ma még nem látom, milyen területen és milyen történet fog beütni, ami konvertálható lesz a hardpolitikába, de azt tudom, hogy azóta van történetekre szükség, amióta a magyar társadalom jelentős része felocsúdva a rendszerváltás mámorából visszarugdosta a politikust a hivatások szimpátia- és bizalomindexe szerinti pöcegödörbe közvetlen az ügyvéd és a BKV-ellenőr mellé.

– szólt a miniszterelnök az utóbbi idők legtalálóbb mondatával, ami nem csak frappáns, de igaz is. Azonban akinek kb. mindegy, hogy néz ki a parlamenti patkó, az csakis történettel fogható meg, és nem adóreformmal vagy külpolitikával.

A szörnyülködés pedig a Nyugat perverzióin, amiről GFG ír, éppoly velünk élő iszonyat ma már, mint a Covid volt, vagy mint ami a háború most. Hozzászokható és hétköznapi. Mert ott van a nappalinkban, szinte unjuk. Sikk a jobboldalon okádni a Netflixre vagy az HBO-ra, de ez szerintem butaság. Nem a streaming-szolgáltatók létezésével van a probléma, hanem a társadalom szelekciós képességének a totális hiányával. Amire én magam jobban rálátok, az a borzalmas zenei közízlés, illetve az, hogy mennyire gyávák és mennyire kiszolgálók a rádiós zenei szerkesztők. Ez pedig azt mondatja velem, hogy nem várhatunk mást a magas- vagy éppen a trashkultúra többi területén sem az istenadta néptől. De ugyanígy veszélyben lehet a divatipar és a gasztronómia is. Nem tudjuk a jót a rossztól, az ízlésest az ízléstelentől, és ami a legfájóbb: a hasznost a haszontalantól megkülönböztetni. Mindent mérnek a médiában, mert a nézettség és a hallgatottság szent és sérthetetlen, csak éppen ezzel lesz minden ugyanolyan. Glutén, félfa- és karaktermentes. Így azonban válogatni sem tudunk. Ha azonban még Ungár Péter is kivan azon, hogy a „Netflixen mindenki transzleszbikus törpe", ahogy azt a Bezzeg című műsoromban mondta, akkor azt hiszem, woke ide vagy oda, Európa ezen részén akkora pusztítást nem tud okozni ez a lobbi, mert még ha történetekkel is operál, azok a manézsba valók, nem a mindennapjainkba. Csak ezt a szelektálást legyünk végre képesek megtenni!

G. Fodor Gábor szerint történetben erősebb a baloldal. Némiképp másként látom. Több forgatókönyvírójuk van ugyan, külföldi és hazai is, ez igaz, de egyelőre a Vico-korszakot idézik, és nem Woody Allent. Feri önmagában egy történet, de ő is csak abból él, hogy revansot vegyen Viktoron, még ha az a Pintyőke presszó hergelésére volt csak elég, ahogy most az avasi Bruce Willis Lúdas Matyisága is elég petyhüdtnek tűnik a Nép Hátán.

A kérdés inkább az, hogy meg akarjuk-e várni az első igazán jó történetét a baloldalnak.

A szerző a Karc FM főszerkesztő-helyettese