Héjaként csapnak le a mindent jobban tudó celebek Donald Trump vád alá helyezésére

Trump, elnökválasztás, USA
Donald Trump a floridai Mar-a-Lagoban jelentette be, hogy indul a következő elnökválasztáson
Vágólapra másolva!
Sötét felhők gyülekeznek Amerika felett, azonban kedvenc hollywoodi sztárjaink önként vállalták, hogy elhozzák a fényt, így mára – a politikához értők helyett – ők lettek az USA legnagyobb megmondóemberei. Donald Trump ügye kapcsán is megmondták a tutit.
Vágólapra másolva!

Hírességeink - bár senki sem kéri - rendre megosztják és kommentálják a világban történő nagy eseményeket, így mikor felröppent a hír, hogy a teljes szívből utált nemezisüket, Donald Trumpot, vád alá helyezi a manhattani esküdtszék, a baloldali szórakoztatóipar azon nyomban táncra perdült és örömódát zengett.

#örömünkhatártalan

Először is volt ünneplés és izgalom.

Bette Midler (Hókusz Pókusz, Elvált nők klubja) színész- és énekesnő nyilván teljesen tanácstalan volt, hogy mit nyilatkozzon az ügy kapcsán, ezért egyszerűen csak azt írta csupa nagybetűvel, hogy „végrehajtás".

Padma Lakshmi híres séf egy rövid videót osztott meg, amelyen a gyerekek boldog táncot lejtenek:

Az 1976-os Wonder Woman tévésorozat sztárja, Lynda Carter egy mémet posztolt, amely szintén önfeledt boldogságot sugároz.

John Cusack a Szerelem a végzeten című nyálas romkom színésze szerint ez a hír „gyönyörűvé", sőt „dicsőségessé" tette a napot.

– örömködött.

Jeffrey Wright élvezettel képzelte el a republikánusokat, ahogy a vádemelés miatt forronganak – ironikusnak találva, hogy Trump ellen vádat emeltek.

– írta a Twitteren.

Michael Moore filmrendező egy narancssárga grafikát tett közzé, azonban azt, hogy pontosan mire gondolt a költő nem lehet tudni. A rabruhára utalhatott, netán a narancsra?

Örök rejtély marad.

#nagyonviccesekvagyunk

Voltak olyanok, akik a humorukkal próbálták kifejezni végtelen boldogságukat. Sajnálatos módon, ez nem mindenkinek sikerült.

Jimmy Kimmel, egy Trumpról készült fotóra bilincseket Photoshopolt, mert ő ennyire vicces.

Cusacknak Kimmel posztja alatt azon töprengett, hogy ha Trumpot elítélik és börtönbe kerül, lesz-e vajon „diétás kóla gombja", mint anno a Fehér Házban.

Ellen Barkin színésznő azzal viccelődött, hogy „végre valamiben Trump az első". Nincs igaza, de vitára szállni vele időpocsékolás.

#mégtöbbvádpontot!

Tekintettel arra, hogy Alvin Bragg jogi érvelése Trump ellen mennyire gyenge és feltérképezetlen volt, a Twitter-függő hírességek többsége még több büntetőjogi vádemelést követelt a volt elnök ellen.

Rob Reiner rendező reményét fejezte ki, hogy a New York-i vádemelés lesz az „első a sok közül".

Mia Farrow színésznő összesen négy vádemelést jövendölt a jósgömbjéből, további részleteket azonban nem közölt.

A már többszörösen említett Cusack a szidalmakkal fűszerezett tweetjében – nem bír magával – azt kívánta, hogy még több republikánus „kövesse Trumpot a börtönbe".

#nagyonmély

A hollywoodi gondolkodók közül néhányan szelídebb megközelítést alkalmaztak.

Alyssa Milano színésznő szomorúságáról adott hírt:

George Takei, a Star Trek színészből lett clickbait házaló, szívből jövő köszönetet mondott Merrick Garland igazságügyi miniszternek, amiért lecsukta a MAGA terroristákat - "mindegyikről minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy erőszakot követtek el maga ellen a demokrácia ellen".

Nancy Sinatra énekesnő megdöbbentően méltóságteljesen jelentette be, hogy az elnöki tisztség iránti tiszteletből nem fog kárörvendeni, vagy Trumpot szidalmazni.

Micsoda tündér, jótét lélek ez a nénike!

#grátisz

A fenti lista nem lenne teljes a szappanopera-sztár Nancy Lee Grahn nélkül, aki eléggé elborult posztokat tett közzé.

– írta először.

Majd posztolt még egyet:

Ilyen ez az öröm-mámor.

Teljesen érthetetlen a sztárok kárörvendő viselkedése. Intelligens, valamirevaló ember ilyesmit nem csinál. Nem feltétlenül kell Trumpot szeretni, de a tisztelet minden körülmények között jár neki. Soha, senkinek ne kívánj rosszat, még gondolatban sem!

Nem beszélve a karmáról.

Egyszer mindenki visszakapja, amit más ellen elkövetett.