Az esélyek ellene szóltak, a Toyota üdvöskéje azonban behozta autóját az első helyre. Annyira beleerősített a végére, hogy a győzelem mellett a Power Stage győzelemért járó extra pontokat is ő viheti haza. Nem volt egyszerű dolga, hiszen elsőként rajtolni egy murvás ralin mindig hátrányt jelent. A finn azonban az első nap végére felverekedte magát a tizedikről a második helyre. Szombat estére a kezében volt a győzelem és végig az élen maradt a vasárnapi befutóig.

A sokáig az élen haladó, majd visszaeső Evansnak nem volt válasza Rovanpera tempójára, s kénytelen volt beérni végül a második helyezéssel. Az utolsó szakaszon elért ötödik helyével szerzett egy extra ponttal enyhítette a károkat. Ezen az utolsó szakaszon, a Power Stage-en, Sordo lett a második (plusz négy pont), Thierry Neuville a harmadik (plusz három pont) és Ott Tanak a negyedik (plusz két pont).

Hatalmas harc folyt a dobogó utolsó helyéért Dani Sordo és Takamoto Katsuta között, előbbi javára. A helyezést végül a Fafe Power Stage-en csente el a spanyol a japán pilóta orra elől. Utóbbi nagyon dühös volt, hogy kihagyta rali világbajnoki pályafutása második dobogós helyezését. Dani Sordo révén a Hyundai felállhatott a dobogóra. Egy ideig úgy tűnt, hogy a dicsőséget Thierry Neuville hozza el a koreai csapat számára ezen a ralin. Csakhogy még a rali elején eltörött a belga autójának tengelyhajtása, s ezzel visszaesett a mezőnyben. Végül az ötödik helyet tudta megszerezni magának.

Ott Tanak a nyolcadik helyről rajtolt el vasárnap, de két szakaszgyőzelmet és Breen technikai meghibásodásait követően végül a hatodik helyet húzta be. Az észt pilótát Pierre Loubet követi a hetedik helyen.

Craig Breen egy csomó gondot követően a nyolcadik helyen ért célba azután, hogy az utolsó reggel sok időt vesztett Ford Pumája fékproblémái miatt. Korábban defektje volt, majd a hatodik helyre felverekedte magát, de nem tartotta ott magát sokáig. Tanak nagyon nyomás alá akarta helyezni, de nem volt rá szüksége, mivel az ír pilótát saját fékjeinek meghibásodása hátráltatta. Emiatt visszaesett Tanak és a csapattársa, Pierre Loubet mögé, aki végül a hetedik helyen fejezte be a versenyt. Az első tizet két francia pilóta, Adrien Fourmaux és Yohan Rossel zárja, utóbbi a Rally2 nyertese.

S mi történt a két rali csillaggal? Sebastien Loeb másodjára akkor esett ki, mikor turbógondok miatt nem indult Ford Pumája szombat reggel. Ő nem indult újra vasárnap a Power2 szabályozás alatt. Ogier ugyanott sodródott le az útról, majd később kiesett, mikor a fékfolyadék szivárgás miatt a forró kipufogó lángra kapott. Ogier is kétszer esett ki két nap alatt, s végül az első 50-en kívül ért célba. A Power Stage-en elért hetedik hellyel vigasztalódhatott a csalódást keltő hétvégén.

Folytatás két hét múlva Olaszországban, a Földközi-tenger második legnagyobb szigetén. A Szardínia Ralit 2020-ban és 2021-ben a két a koronavírusos évben is megrendezték, az enyhítésekkel idén viszont kedvezőbb körülmények között rendezheti meg a rajongók nagy örömére. 2021-ben az akkor még teljes évét futó Sebastien Ogier győzelmével ért véget a forró Szardínia Rali. A most sokáig brillírozó, de végül nyerni nem tudó Elfyn Evans vitte célba a Yarist a második helyen. Thierry Neuville enyhítette a károkat a Hyundai számára. A belga ugyanis a bronzérmes helyre fért fel.

2022-es Portugál Rali eredménye
1. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Yaris Rally1 3:44:19,2
2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Yaris Rally1 3:44:34,4
3. Dani Sordo (ESP) Hyundai i20 N Rally1 3:46:36,5
4. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Yaris Rally1 3:46:38,6
5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai i20 N Rally1 3:46:57,0
6. Ott Tanak (EST) Hyundai i20 N Rally1 3:49:04,9
7. Pierre Loubet (FRA) Ford Puma Rally1 3:50:11,3
8. Craig Breen (IRL) Ford Puma Rally1 3:51:22,6
9. Adrien Fourmaux (FRA) Ford Puma Rally1 3:52:28,8
10. Yohan Rossel (FRA) Citroen C3 Rally2 3:58:08,1

A világbajnokság állása
1. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 106 pont
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 60 pont
3. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT NG 38 pont
4. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 37 pont
5. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 36 pont
6. Craig Breen (IRL) M-Sport Ford WRT 34 pont
7. Sebastien Loeb (FRA) M-Sport Ford WRT 27 pont
8. Gus Greensmith (GBR) M-Sport Ford WRT 20 pont
8. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 19 pont
8. Dani Sordo (ESP) Toyota Racing WRT 19 pont

Gyártók
1. Toyota Racing WRT 175 pont
2. Hyundai WRT 116 pont
3. M-Sport Ford WRT 94 pont
4. Toyota Racing WRT NG 42 pont