Az egykori kabrió, az Azure nevét eleveníti fel a Bentley a most érkező, a vezető és az utasok kényelmét legfontosabbnak tartó modelljei számára. Nem egyszerűen csak gondosan összeválogatott extracsomagról van szó, hanem az emberek fizikai jóllétével foglalkozó szakértők és ideggyógyászok segítéségével véglegesítették az autókat, hogy azok használata stresszmentessé tegye a helyváltoztatást. A Bentley kínálatban a Speed modellek a nagy teljesítményről szólnak, a Mulliner a luxusra koncentrál, az Azure pedig a kényelmet helyezi előtérbe.

A 22 irányban állítható (beleértve az oldaltámaszokat is), fűthető/szellőztethető komfortülések kerülnek előre, amelyeknél 6 -féle masszázsprogram közül választhat a vezető. A haladás kényelméről a Bentley Dynamic Ride csomag gondoskodik, ennél a légrugózás mellett a 48 voltos elektromos rendszert használó karosszériadőlés-szabályozás (tengelyenként 1300 Nm-es nyomatékkal dolgozik) is igyekszik kisimítani a haladást. Az összes elérhető vezetőtámogató rendszer ott van a fedélzeten, a távolságtartó tempomat akár megállásig lassít, a sávtartóval együtt jelentős terhet vesz le a sofőr válláról, akinek a munkáját még azzal is segítik, hogy a fel-a-fejjel kijelzőn jelenítik meg éjjellátó képét.

A Bentayga, a Bentayga EWB, a Flying Spur, a Continental GTC és a Continental GTC Azure változatait a krómozott alsó légbeömlőkről, a csak itt elérhető, 22 col átmérőjű, 10 küllős felnikről lehet felismerni. Modellsorozattól függetlenül a 4,0 literes, 550 lóerős teljesítményű V8-as biturbót használja az Azure specifikáció.