Amikor a Ford 2017-ben abbahagyta az eredetileg 1986-ban bemutatott Transit gyártását, a kínai partner JMC a nevére vette a típust, és szedett-vedett külsővel folytatta annak gyártását. Most a Ford a 2000-ben bemutatott Transitot is elbúcsúztatta, úgyhogy a JMC ezt is a nevére vette – de ennek az átrajzolásánál már sokkal szerencsésebben nyúltak a formatervezők a külsőhöz.

Műszakilag 2 eltérő változatot kínálnak majd, a keresztmotoros, elsőkerékhajtású változat Ford-fejlesztésű, 2,0 literes turbódízelt kap 146 lóerővel, míg a hosszmotoros, hátsókerékhajtású változatnál a szintén JMC-partner Isuzu 2,8 literes turbódízelét építik be 122 lóerővel. A kínai Ford kínálatában csak az aktuális Transit marad – igaz, annak a megjelenését hamarosan átalakítják, a generációváltással még kivárnak –, a régiek pedig a JMC kereskedőhálózatában lesznek megvásárolhatóak. Még az 1986-ban bemutatott konstrukcióval is hosszú távon számolnak, épp most készítik belőle az akkumulátoros-elektromos kivitelt.