Japánban még nem vették át az uralmat a szabadidő-autók az egyterűektől, így a Nissan folytatja a Serena-sorozatot is. A legújabb, immár 6. generáció karosszériája 4,69 méter hosszú, 1870 mm széles és 1695 mm magas, ehhez 2870 mm-es tengelytávolság tartozik. Alapesetben 8 személyes az utastér, de a Luxion csúcs-felszereltségnél a második sorban 2 kényelmes fotel van, így „csak” 7 személyes a belső.

Különösen nagy méretűek az ablakok, a második sortól hátrafelé felhúzható árnyékolók is vannak, az utasülés felőli oldalon érintés nélkül is működtethető a hátsó elektromos mozgatású tolóajtó. Az elődhöz képest 12 cm-rel több hely jut az első sorban utazóknak, ezt a többletet a második sor lábterére is lehet fordítani, hiszen ott sínen tologathatóak az ülések. Minden egyes ülőhelyhez dedikált okostelefon-kütyütartó zseb tartozik, bőven van USB-töltő is, a pohártartókban a japánban használt fél literes karton italosdobozok is elférnek, a fedélzeti wifi 8 eszköz kezelésére képes. Ehhez hozzájönnek még olyan apróságok, mint a szatyorakasztó a két első ülés támlájának belső felén, így oda szemetesként használható zacskót lehet helyezni, az üléskárpit víztaszító, ami megkönnyíti a takarítást.

A vezető dolgát is igyekeztek megkönnyíteni, a légkondicionálót az irányváltó kapcsolóknál lévő érintőképernyőről lehet vezérelni, a Luxion-felszereltségnél érhető el az előfizetést is igénylő ProPilot 2.0 rendszer, amivel Japánban gyorsforgalmi utakon és főútvonalakon 40 km/órás tempó felett már önvezetésre is képes a Nissan Serena, azaz a vezető elengedheti a kormánykereket, ennél a vezetőtámogató rendszernél a slusszkulcsot helyettesítő jeladóról lehet távirányítani a parkolást, azaz olyan szűk helyre is be lehet manőverezni az egyterűt, ahol már nincs lehetőség az ajtók nyitására. Apropó ajtónyitás, a csomagtérfedél vízszintesen osztott, a felső rész külön nyitásával szűk helyen is hozzá lehet férni a belső tér hátuljához. Az e-Power modellnél nagy teljesítményű, házi elektromos készülékek üzemeltetésére is alkalmas konnektort is lehet kérni.

Alapesetben 2,0 literes benzinmotorral (150 LE/200 Nm) és fokozatmentes automatikus váltóval adják a Serenát, opciós a továbbfejlesztett e-Power hatótávnövelős elektromos hajtás (163 LE/315 Nm). Itt debütál a kifejezetten generátor-hajtásra tervezett HR14DDe motorkódú, 3 hengeres 1,4-es benzines szívómotor (98 LE/123 Nm), amely nyomatékosabb és csendesebb üzemű a korábban használt 1,2-esnél. A vezérlőszoftver optimalizálásával csökkentik a benzines üzemidejét, és így az étvágyát is, változattól függően 5,2-5,4 l/100 km a Serena e-Power szabványos fogyasztása. A benzinmotoros Nissan Serena még az idén a japán kereskedésekben lesz, a továbbfejlesztett e-Power hatótávnövelős elektromos változat 2023 tavaszától lesz megvásárolható.