Fotó: Molnár Péter

Fél évszázadot ünnepelhet idén az Országos Mentőszolgálat Debreceni Mentőállomása. Az évfordulóról november 25-én, pénteken különleges módon emlékeztek meg a Külsővásártéren. Az eseményen Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója felidézte a Debreceni Mentőállomáshoz kötődő emlékeit, és mint mondta, évekkel ezelőtt orvostanhallgatóként az első perctől kezdve mint elefántcsonttoronyra nézett e helyre. Emlékeztetett, hogy az OMSZ idén lesz 75 éves, annak indulása után 25 évvel kezdett el működni a debreceni állomás.
Ez ebben a formában mégsem teljesen igaz, hiszen a debreceni mentés már 120 éves – jegyezte meg. Elmondta azt is, hogy az OMSZ 256 mentőállomása közül az egyik legnagyobb a debreceni. – 1982-ben ezen a mentőállomáson, és a Debreceni Egyetemen elsőként kezdték oktatni a oxiológia tudományát az orvostanhallgatóknak. Az egyetemmel mai napig rendkívül szoros együttműködésünk van, ami azt gondolom, hogy büszkeségre ad okot nemcsak az itt dolgozóknak, hanem a betegeknek is, hiszen olyan magasszintű ellátást kapnak, ami Európában is egyedülálló – fejtette ki. Beszélt továbbá arról, hogy a debreceni mentőállomás lefedettsége mintegy 350 ezer embert érint, a bajtársak csak ebben az évben már több mint 30 ezer esetet láttak el.

Az együttműködés előre vitt
Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke emlékeztetett arra, hogy a szoros együttműködésre akkor is szükség volt, amikor 2021 januárjában elindult Debrecenben a klinikai integráció. – Létrejött Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátórendszere, 6500 dolgozóval, több mint 2800 betegággyal. Ebben a folyamatban a fő vezérelvünk akkor és ma is a betegellátás minőségét javítani, a betegek irányítását egyszerűbbé, az egészségügyi ellátást pedig gazdaságosabbá tenni. Ebben a folyamatban nagyon fontos szerepet játszott az Országos Mentőszolgálat – mondta el. Kitért arra, hogy az összefogásnak eredményként jött létre korábban Debrecenben hazánk első önálló sürgősségi klinikája; továbbá a közös alapellátási ügyelet is.
Köszönetet mondott az ünnepségen a mentők munkájáért Tasó László, a térség országgyűlési képviselője is, aki emlékeztetett, hogy a professzionális segítség mindannyiunk számára egy új esély lehet.
Puskás István alpolgármester a város elismerő oklevelét adta át a Ménes Dávidnak, a Debreceni Mentőállomás vezető mentőtisztjének, és rámutatott arra is, hogy nemcsak a bajban, hanem a hétköznapokban is fontos lenne megbecsülni, elismerni a mentők munkáját.

Többet akartak, és mertek tenni ezért
Az 50. születésnapon Korcsmáros Ferenc, az OMSZ regionális igazgatója is köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte: Debrecen bajtársi közössége mindig arról volt híres, hogy többet akart tenni.
– Nemcsak a kötelező, mindennapi feladatok ellátását akarták elvégezni maximálisan, professzionális szinten, hanem mertek, akartak egy kicsit újat adni ehhez a rendszerhez – mondta el, majd példaként említette többek között az időszakos mentőmúzeum létrehozását, az Élet fája programot, valamint a kondiparkot, mely a mentőállomás terültén épült meg.
Az ünnepi eseményen emléktáblát avattak fel az 50 éves mentőállomás bejárata mellett, valamint hivatalosan is átadták az elmúlt időszakban megvalósult nyílászárócserék beruházását a Rada Árnyékolás Kft-nek köszönhetően. A fejlesztésre, valamint a mentőállomásra a történelmi egyházak képviselői áldásukat adták. Ezen túlmenően bemutatták a nagyérdemű előtt a mentőállomás immár valódi művész által összegraffitizett falát is.

Bemutatták továbbá azt a Nysa mentőautót, melyet az elmúlt időszakban korszerűsített a mentőállomás alapítványa. A veterán járművet látva nem csak gondolatban utazhattak vissza az időben a jelenlevők, hiszen a bajtársak retró mentési bemutatóval elevenítették meg a múltat. Az eseményen elhangzott, hogy 1960-tól a ’80-as évekig 8100 gépkocsi érkezett a mentőszolgálat kötelékébe; harminc év alatt Nysa 520 S, 521 S és 522 S mentőkocsik 51 millió beteget szállítottak és több mint egymilliárd kilométert futottak.

A nap folyamán ezen kívül bemutatták azt is, hogy ma hogyan látnak le egy súlyos sérültet a szakemberek, illetve a előadással készültek a sürgősségi ellátás aktualitásai témakörben a stroke, valamint kardiológiai vonatkozásban.