A lemezek alatt csak a 2018-ban piacra dobott modell frissítéséről van szó, de a megjelenés átalakítása már akkora volt, hogy a Hyundai 8. generációnak nevezi a Sonata most bemutatott változatát. Elöl egy, a karosszéria teljes szélességén végigfutó LED-csíkot találunk, a fényszórók az orr alsó részébe költöztek, ahol nagyobb méretű légbeömlőt találunk, ezüst vagy a sportosabb N Line esetén színrefújt körítéssel, utóbbihoz hátsó spoiler és dupla kipufogó-végződés is jár 19 colos felnikkel együtt.

Lecserélték a műszerfalat, amely megjelenésében az Ioniq 5-ösben lévőre hasonlít, de azzal ellentétben itt már ívelt a 2 darab 12,3 colos képátlójú képernyőket rejtő üvegpanel, az előválasztókart a kormányoszlopon lévő kar váltja ki, így az ülések közötti konzolt tárolókkal tölthették meg. Március 30-án lesz a közönségpremierje az új Hyundai Sonata-nak, ezt követően az egyes fő piacokon való bevezetéshez közeledve árulják el a műszaki tartalmat, a hírek szerint például az Egyesült Államokban a korábban a Sonata N-t hajtó 2,5 literes turbómotor (290 LE) lesz az egyedüli elérhető hajtás. A Hyundai már korábban elárulta, hogy az elektromos átállás miatt ez lesz az utolsó Sonata-generáció.