Hatvankét esztendővel ezelőtt egy húszéves fiatalember négyhetes, mindennapos, munkaidő utáni elméleti és gyakorlati képzést követően sikeres sofőrvizsgát tett az Ungár-féle sofőriskolában. Vezető engedélyének kelte: 1928. Perlaki János ma 82 esztendős, s jelenleg is érvényes jogosítvánnyal rendelkezik. Önmagában ez a tény is megírásra kívánkozó téma lenne, hiszen élete során több mint kétmillió kilométeren át fogta, illetve forgatta járműveinek kormányát, s teszi ezt még ma is. S mind ez ideig balesetmentesen! Két fia közül Ernő érettségijét követően lett hivatásos gépkocsivezető, 1956 óta vezet balesetmentesen, Gyula pedig ugyancsak a hivatásos gépkocsivezetői foglalkozást választotta életcéljául.
Csoda-e, hogy a 82 esztendős Perlaki János emlékezetében olykor összekuszálódnak a fonalak, ám bizonyos esetek, jelenségek viszont tűélesen bukkannak elő, amikor fia, Gyula, hevesi lakásának egyik szobájában beszélgetünk.
Újra felidéződnek az inasévek: a géplakatos szakmát tanulta ki Hevesen, majd mint szakmunkás Pestre került, s Röck István Budafoki úti gépgyárában helyezkedett el. Még Hevesen került közel egy-két T-Fordhoz, 507-es Fiathoz, innen hát a vonzalma az autókhoz. Emlékezetében megjelenik az a jobbkormányos, kulisszaváltós Stoewer, amelyen vezetni tanult, s az a 412-es Steyr, amelynek sofőrje lett heti 30 pengőért a méltóságos kormányfőtanácsos úrnál, koszttal és kvártéllyal. Sofőrként fehér köpenyt, kék gallért és sapkát kellett viselnie, megállás után sapkáját levéve ajtót nyitni a méltóságos úrnak, s várni rá, olykor hajnalokig kocsijában ülve, ahogyan gazdája elfoglaltsága megkívánta. Sofőrködése mellett természetesen egyéb munkákat is el kellett végeznie: rá várt a tüzelőfelhordás, a cserépkályha fűtése, a cipők pucolása, olykor még főnöke öltöztetése is. Mint ahogy akkortájt minden inassofőrnek ez volt a feladata.
– Jutalom?
– Á…
1935. Behívják katonának. Utászkodik, de közben egy kis Fiat parancsnoki kocsit is vezet. Még ebben az évben leszerel, újra sofőrként helyezkedik el Grünfeld úr üveg- és porcelánkereskedésében. Egy 430-as Steyrrel hordozza a főnököt, de nem sokáig, mert egyre gyakrabban járt be a műhelybe, ahol 18 járműnek volt helye, s ahol hamar rájöttek, hogy a szerelésben is otthonosan mozog.
– Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne nyúljak egy-egy autóhoz, szétszedett motorhoz. De jobban is jártam a sofőrségnél, mert itt a műhelyben 50 pengő körül kerestem hetenként.
1943. Újabb katonai behívó. Ezúttal egy év frontszolgálatra. Motorkerékpáros futár egy 350-es Méray-motoron, de teherautókat is vezet, ha a helyzet úgy kívánja. Újra Magyarországon, de még katonamundérben. A parancs: irány Németország. Ő egy kicsit másképp vélekedik: elköt egy motorcsónakot, benne egy kerékpárral, s irány Heves.
Megúszta…
A háborút követően roncsokat gyűjt: talál egy alvázat, kerekeket, életre kelt egy halott motort, fellel egy diferenciálművet és más egyebeket. Aztán fúrni-faragni kezd. A kopasz, 3 tonnás kölni Ford-alváz, a nyolchengeres Maybach-motor, a Ford-lemezfülke lassan járművé áll össze. Fából készíti a karosszériát, s nem is olyan sokára maga építette teherautójával Pestre szállítja a hevesi kereskedők áruit.
Az államosítást az ő teherautója sem kerülhette el, de megengedték neki, hogy továbbra is ő vezesse járművét, mindaddig, amíg nem jöttek a Csepel teherautók. Éveken át vezetett egy ilyen, pótkocsival együtt 5,5 tonnás járművet, majd taxizásra vált át, Egerben fuvarozza utasait. A nyugdíjjogosultság a Hevesi Háziipari Szövetkezetnél éri 1968-ban, de még két esztendőt rádolgozik, hogy Warszawáját Gyula fiának adhassa át, aki ekkor töltötte katonaidejét, de már tizenhét és fél évesen, kornegedménnyel hivatásos gépkocsivezetői jogosítvényt szerzett. Szép volt a búcsú, a nagy terv. Szombaton még ő vezette a hivatali Waszawát, hétfőn már a leszerelt fia ülhetett annak volánja mögé.
– Ma is vezet még?
– Ha muszáj… Helyben a fiam Wartburgját, de tavaly vagy tíz hevesi ismerősöm kocsiját vittem Egerbe műszaki vizsgára.
Perlaki Gyulához, akiről tudom, hogy 700 000 kilométer balesetmentes vezetésnél tart, egyetlen kérdésem van csupán:
– Milyen vezetőnek tartja magát?
– Ezt azoknak kellene megmondaniuk, akik utasaimként ültek hivatali személyautóimba. De ha majd elérem azt, amit apám elérhetett, akkor azt mondom majd, hogy jónak.
Zentai Ferenc
L. Szabó László felvételei
