Nem is lesz?

2022.05.16. 20:00

Akvapark: már nem is beszél róla a pécsi polgármester

Már a hivatalos városi közlönyben az állítólagos eredményekről és tervekről szóló ciklusértékelő interjúban sem kerül szóba a pécsi akvapark ügye, holott három éve még ezzel kampányolt az MSZP-közeli polgármester. Egyáltalán nem tudni, hogy mikor lesz a pécsieknek akvaparkja.

Bóka Máté

20210807 Pécs E.ON UTÁNPÓTLÁS RANGLISTAVERSENY Utánpótlás Triatlon Ob 2021 és Orszagos triatlonbajnoksag férfi sprint futama a Tüskésréti sportcentrumban. Fotó: Laufer László ll Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

Meglehetősen árulkodó interjút adott az első számú propagandistájának, a házi sajtósának az MSZP-DK-s alpolgármesterekkel körülvett Péterffy Attila, Pécs polgármestere, aki a polgármesteri ciklus félidejének értékelésekor szót sem ejtett már a pécsi akvapark terveiről. 

Majdnem három évvel ezelőtt azonban még a kampányban arról szólt a politikus, hogy a pécsiek már régen szeretnének egy fürdőt, élményfürdőt, aquaparkot, de "nemhogy egy kapavágás nem történt, még a végleges helye sincs meg a fürdőnek. Ideje, hogy helyére tegyük ezt is – a pécsi polgárok megérdemelnek egy színvonalas fürdőt". 

Csakhogy azóta sem történt egy kapavágás sem, már az is beszédes volt, hogy néhány hónappal ezelőtt Török Ottó, volt MSZP-s államtitkár, a sportberuházásokért felelős polgármesteri biztos is arról értekezett, hogy építészeti tervpályázatot írnak majd k és nem sietnek. De ahogy ezt akkor megírtuk, hogy ezt követően még a különböző tervek elkészítése és engedélyek beszerzése is rengeteg időt vesz igénybe – ha egyáltalán erre sor kerül valaha.

Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője elmondta, lassan három éve vezetik a várost, de sem konkrét terveket, konkrét megállapodásokat nem tudtak felmutatni ez ügyben. Az előző városvezetés idején 2017-ben vette át a projekt előkészítését a PSN Zrt., 2019 óta viszont már a baloldal vezeti a várost, így szinte ugyanannyi idejük volt megoldani a kérdést. Pedig ők azt állították, hogy hatékonyabbak lesznek, de ahogy más ígéretük – demokratikus működés, átláthatóság –  sem, ez sem teljesült. Kővári kitért rá, hogy a pécsi önkormányzat az orfűi akvapark idieglenes megnyitását sem támogatta. 

Konkrétumokat kérdeztünk, hallgattak

Mivel a városi pártpropagandalap igyekezett kikerülni a kérdést, ezért lapunk a városi önkormányzattól megkérdezte: mikor kezdődik és mikor fejeződik be a pécsi akvapark építése? A megvalósíthatósági tanulmány elkészült-e, és ha igen, mikor lehet abba betekintést nyerni, mikor hozzák nyilvánosságra?Van-e és milyen mennyiségben termálvíz a környéken, illetve hány fokos a víz, valamint gazdaságosan felhasználható-e?

Egyetlen kérdésre sem válaszoltak.

 

Mindenre van, erre nincs 

Mint ismert, a baloldali városvezetés szerint 90 millióba került volna az orfűi létesítmény megnyitása, erre viszont a pécsi önkormányzat szerint nincs pénze a városnak. Ezzel szemben ugyanakkor "átvilágító" ügyvédekre több tízmilliót költöttek eddig el, de Török Ottó sportlobbistának is havonta bruttó 1,1 millió forintos fizetése van. Csak az ő foglalkoztatása közel eddig 20 milliójába került a pécsieknek, de a városházán még – szocialista szemüvegen keresztül cikkeket elemezgető – sajtókapcsolati tanácsadóra is költenek, ahogyan az innovációs biztosra is elmegy havonta félmillió forint, de a tanácsnokok mellett három alpolgármestere is van a baloldalnak, illetve a képviselők fizetését is négyszer emelték már meg. 

 

Címkék#akvapark

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!